Kövér kabinetfőnökének székelyföldi medencés luxusvillájára az ellenzék egységesen követel magyarázatot

Kövér kabinetfőnökének székelyföldi medencés luxusvillájára az ellenzék egységesen követel magyarázatot

Székelyföldön, azon belül a Hargita megyében található Tibódon egy, a tájba festői módon beleolvadó úszómedencés ház tulajdonosa Veress László, aki Kövér László házelnök kabinetfőnöke. 

Kövér László titkos villája a Hargitán

– ezzel a címmel tárt a nyilvánosság elé egy videót a jelenleg influenszerkedést folytató Juhász Péter, az Együtt egykori vezetője.

A volt pártelnök a százfős települést bemutató friss videójában számos helybélit megszólaltatott, akik arról számoltak be, hogy magát Kövért Lászlót is látták már a helyszínen, sőt, többek egyenesen úgy vélekedtek, hogy az ő tulajdonát képezi a luxusingatlan. A földhivatali adatok alapján azonban a 188 négyzetméteres alapterületű ház a sikkasztás miatti nyomozásban érintett Veress Lászlóé.

Kövér kabinetfőnökének családja használ egy 240 milliós, határon túliaknak szánt pénzből vett budai lakást

Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy elvben határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá 322 millió forinthoz - derítette ki a 24.hu.

Korábban a 24.hu írta meg, hogy a kabinetfőnök családja használ egy 240 milliós budai luxusvillát, amit elvileg határon túli magyaroknak szánt adományokból vásárolt a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány (MTHA).

Nem mellékes, hogy Veress székelyföldi úszómedencés házának tulajdoni lapja szerint 2019 óta az ingatlanra elővásárlási joga van az Ábel Alapítványnak, amelynek elnöke egy bizonyos Stefán Károly Róbert, aki az MTHA-t alapította. Az erdélyi egyesület 35 millió forintot kapott az alapítványtól a Frank Liu tajvani milliárdos közbenjárásával érkezett 322 millió forintnyi összegből. 

Ezért Juhász úgy véli, kijelenthető:

A tajvani üzletember, Frank Liu Veressen keresztül Kövér Lászlót finanszírozza.

Kövér László titkos villája a Hargitán

Megtaláltuk Kövér László titkos villáját a Hargitán.A videóból kiderül az is, hogy Tajvanról fizetik a luxusát.Van Frank Liu, tajvani milliárdos. Ő Kövér Lás...

Az egyik, arcát és hangját nem vállaló megszólaló szerint Kövér hivatalos és magánútjai során is meg szokott szállni az öt éve épült székelyföldi medencés villában, s leginkább éppen a karácsony és szilveszter közötti időszakban.

Az ellenzék szerint Kövérnek el kell számolnia az ingatlanpanamával

Az ellenzéki pártok egységesen adtak ki közleményt, reflektálva arra, hogy szavaik szerint újabb eltitkolt fideszes vagyonra derült fény. Az elmúlt hetek történéseinek felidézése után azt írták:

Úgy tűnik, hogy a Fideszben mindenkinek van egy Völner Pálja, aki pár papírzacskónyi csúszópénzért bármit elintéz, és mindenkinek van egy Mészáros Lőrince, akinek a nevén minden eltitkolni szándékozott vagyon elrejthető. Kövér László számára minden jel szerint kabinetfőnöke, Veress László lehet ez az ember, akinek korábbi ingatlanügyében ma már sikkasztás miatt nyomoznak a hatóságok.

Mint fogalmaztak, az egységes ellenzék azonnali válaszokat követel Kövér Lászlótól.

  • "Pontosan mekkora ingatlanbirodalommal rendelkezik határon innen és határon túl?
  • Igaz, hogy ő használja a kabinetfőnöke nevén lévő hargitai luxusingatlant?
  • Igaz, hogy csak a Hargitán van három másik ingatlan is a kabinetfőnöke nevén?
  • Pontosan hány luxusingatlannal rendelkezik a házelnök strómanokon és alapítványokon keresztül?
  • Mely országokban vannak még ehhez hasonló, nagyértékű, a magyarok elől eltitkolt, hozzá köthető ingatlanok?"

– feszegették az eleddig egyértelmű válasz nélkül hagyott kérdéseket az ügy kapcsán, majd aláhúzták:

Az egységes ellenzék szerint Kövér Lászlónak emberi és politikai kötelessége is, hogy a magyarok elé álljon a határokon átívelő több száz milliós ingatlanpanama ügyében, amelyben már sikkasztás gyanújával zajlik nyomozás!