Szerelemféltés miatt ölhetett a szentendrei gyilkos

Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint a halott nőre a fia talált rá szentendrei lakásukban, nem sokkal éjfél után. Az orvos szakértő megállapította, hogy idegenkezűség okozta a halált, majd - még aznap reggel - a nyomozók egy több sebből vérző, eszméletlen férfira bukkantak az asszony lakásának közelében. A 33 éves férfit kórházba vitték. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a férfinak van-e köze a gyilkossághoz, ezért ismeretlen tettes ellen indult eljárás - magyarázta a szóvivő.

Hozzátette: a kórházban fekvő K. Attila budapesti lakost szombat este gyanúsítottként hallgatták ki a gyilkossági ügyben, majd őrizetbe vették, így most már ellene folytatódik az eljárás. Hogy milyen kapcsolatban állt a gyanúsított a megölt nővel, és ismerte-e egyáltalán, azt a rendőrség nyomozati érdekre hivatkozva nem árulja el.

A férfit kedden előzetes letartóztatásba helyezhetik, de még nem tisztázott, hogy a nyomozási bíró megy ki a kórházba vagy beszállítják a gyanúsítottat a bíróságra - közölte az MTI érdeklődésére Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.  A szentendreiek azt beszélik, hogy a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhat.