Szervkereskedik az Iszlám Állam

Ebből finanszírozza tevékenysége egy részét a kamuiszlám terrorszervezet.

Mohamed Ali Alhakim kedden New Yorkban arra kérte a világszervezet Biztonsági Tanácsát, hogy vizsgálja ki az ezzel kapcsolatos értesüléseket. A diplomata újságíróknak elmondta: az utóbbi hetekben hevenyészett tömegsírokban olyan holttesteket találtak, amelyeken műtéti beavatkozásra utaló nyomok voltak, hiányzott a veséjük vagy más testrészük. A nagykövet szerint tucatnyi orvost kivégeztek Moszulban, mert nem voltak hajlandók részt venni a szervek kioperálásában.
 
Az iraki ENSZ-nagykövet, aki átfogó tájékoztatást adott a Biztonsági Tanácsnak a hazájában uralkodó helyzetről, népirtással vádolta meg az Iszlám Államot.
 
Az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja a BT-nek azt mondta, csak januárban 790-en haltak meg terrorcselekményekben és a harcokban. Nikolaj Mladenov megjegyezte, hogy valóban egyre nagyobb számban érkeznek hírek arról, hogy az Iszlám Állam szervkereskedelemből is finanszírozza tevékenységét.
 
"Egyértelmű, hogy napról napra bővül a taktikájuk" - jelentette ki. Szerinte a legfontosabb cél Irak számára, hogy visszaszerezze az IÁ által elfoglalt területek feletti ellenőrzést. A szunnita szélsőségesek a közel-keleti ország harmadát hajtotta uralma alá. Ugyanilyen arányban foglalt el területeket az Irakkal szomszédos Szíriában.