Szijjártó Péter: "A magyar élelmiszeripar átment a stresszteszten"

Szijjártó Péter: "A magyar élelmiszeripar átment a stresszteszten"

A külügyminiszter szerint fenn kell tartani a hazai beruházások ütemét, hogy el lehessen kerülni a recessziót.

A magyar élelmiszeripar átment a stresszteszten, miután a világgazdasági nehézségek ellenére is növekedési pályán tudott maradni az elmúlt években, de ennek fenntartásához folyamatosan újabb beruházásokra van szükség 

- fogalmazta meg csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nissin Foods beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a japán élelmiszeripari vállalat 18 milliárd forint értékben fogja bővíteni kecskeméti telephelyét. A tervek szerint 2026 végéig megvalósuló projekthez az állam 1,3 milliárd forint támogatást nyújt, így elősegítve ötven új munkahely létrehozását.

Beszédében az MTI szerint a miniszter kiemelte, hogy a 90 százalékos exporthányaddal dolgozó cég az alapanyagok mintegy 56 százalékát eddig is a hazai kis- és közepes vállalkozásoktól szerezte be, így a fejlesztés számukra is jó hír.

Szijjártó Péter aláhúzta:

"a világ válságról-válságra bukdácsol, s ezek komoly próbatételeket jelentenek a világgazdaság valamennyi szereplője számára".

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt rövid időn belül kétszer is "teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság", s ennek nyomán számos országban veszélybe került az élelmiszerellátás biztonsága is, tavaly mintegy 820 millió ember volt ilyen helyzetben - hangsúlyozta.

Szijjártó üdvözölte, hogy Magyarországon "az élelmiszeripar átment a stresszteszten", ugyanis szerinte az elmúlt időszak nehézségei ellenére sem alakult ki általános válság, ám leszögezte, hogy ennek ellenére le kell vonni a tanulságokat az utóbbi évekből.

"Hasonlóan az energiaellátáshoz, az élelmiszerellátás terén is azok az országok vannak igazából biztonságban, amelyek nemzeti alapon, saját maguk, a saját területükön elő tudják állítani a saját maguk által elfogyasztott élelmiszermennyiséget" - fogalmazott.

A miniszter rámutatott, hogy hazánkban jó a kiindulópont, a magyar élelmiszer kifejezetten innovatív, nemzetközi szinten is versenyképes, a kormány pedig elkötelezett amellett, hogy minél több forrást biztosítson a szektor fejlesztéséhez.

Tájékoztatása szerint az elmúlt 8 év során 66 élelmiszeripari nagyberuházáshoz nyújtott az állam finanszírozást, amelyek eredményeként összesen 800 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Az ágazat termelési értéke tavaly elérte a 4440 milliárd forintot és ezzel rekordot döntött. A lendület kitart, amit jól demonstrál, hogy idén is 46 százalékos bővülést regisztráltak, de ennek fenntartásához folyamatosan újabb és újabb beruházásokra van szükség - közölte. Hozzátette, hogy az élelmiszeripari export 2021-ben meghaladta a tízmilliárd eurót, ezzel hazánk a globális ranglista 32. helyén áll.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy tavaly már a Magyarországra érkező beruházások 60 százalékát keleti vállalatok hajtották végre. Ezek között a japán cégek előkelő helyen vannak, mostanra a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, nagyjából 30 ezer embernek adva munkát - mondta a miniszter, kijelentve:

ahhoz, hogy Magyarország el tudja kerülni az Európát fenyegető recessziót, és meg tudja őrizni a teljes foglalkoztatást, fenn kell tartani a beruházások ütemét.