Szijjártó szerint Svédországban maradhat Wilhelm Fruzsina

A tárca vezetője elmondta: a svéd adóhatóság azt jelezte, hogy nagyjából havi 90-100 ezer forint körüli lenne az az összeg, amely megfelelő színvonalú ellátást jelenthetne a lánynak. 
 
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a lány Svédországban élő nagynénjének van egy vállalkozása, amely termékek gyártásával foglalkozik. Felmérték a magyarországi piacot és találtak két olyan vállalatot, amelyek a jövőben ettől a vállalkozástól rendelnek majd. Ez nagyjából 15 ezer eurónyi bevételt jelenthet a rokon cégének, amelyből a költségek és közterhek levonása után is fedezni tudja a lány ellátását.
 
A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a svéd gyámügyi hatóságok döntése alapján Wilhelm Fruzsinának április közepén el kell hagynia Svédországot, de a szükséges ügyek elintézése után visszatérhet Svédországba családjához.

Munkahelye is lesz a lánynak

Szijjártó később sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült bejelentett munkahelyet találni Svédországban az értelmi sérült Wilhelm Fruzsinának, hogy továbbra is ott élő nagynénjével maradhasson. A tárcavezető az MTI szerint sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország emberi kérdésként kezelte Wilhelm Fruzsina ügyét, de mivel a svéd hatóságok pénzügyi kérdésként tekintettek rá, pénzügyi megoldást kellett találni. 

Magyarország először felajánlotta azt az összeget, amelyet itthon kaphatott volna Wilhelm Fruzsina, de azt a svéd hatóságok nem találták elegendőnek. Ezért bejelentett munkahelyet kellett szerezni a lánynak, és ezt úgy érték el, hogy nagynénje - akinél Wilhelm Fruzsina Svédországban él – vállalkozását segítették új megrendelésekhez, hogy a cég alkalmazhassa az értelmi sérült lányt – magyarázta.

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország egyetlen állampolgáráról sem mond le, ha nem sikerült volna megoldást elérni Svédországban, akkor természetesen itt gondoskodtak volna Wilhelm Fruzsináról, de az igazi megoldást a családi környezet jelenti, amely jobb, mint az intézményi ellátás.

Az Index március elején írt arról, hogy a svéd bevándorlási hivatal vissza akar küldeni Magyarországra egy 20 éves értelmi sérült magyar lányt, aki árva, és az elmúlt két évben Malmőben élt nagynénjénél. A hatóságok a döntést azzal indokolják, hogy túl nagy terhet jelentene Svédországnak, ha a lány élete végéig gondoskodni kellene róla. A cikk szerint a svéd bevándorlási hivatal 2014-ben elutasította a lány tartózkodási engedély iránti kérelmét.

A lány 18 évesen, 2012 nyarán ment ki Svédországba meglátogatni nagynénjét, és ott maradt, mert közben magyarországi gyámja tudatta, hogy már nem akarja ellátni. A lány azóta egyetlen juttatást, a fogyatékossági támogatást kapja, amely a svéd viszonyok között keveset érő havi 1550 korona (51 ezer forint).