Szorul a hurok a román belügy körül is

Lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát is vezető román miniszterelnök-helyettes.

Oprea lemondását már hetek óta követelték a román közélet megtisztulásáért utcára vonult tüntetők, felelőssé téve őt egy, a konvoját felvezető motoros rendőr haláláért, ám ő ártatlanságát hangoztatva megtagadta ezt.
 
Miután Victor Ponta miniszterelnök szerdán benyújtotta lemondását, a kormány többi tagja már csak ügyvivőként maradt tisztségben az új kabinet megalakulásáig, tehát Oprea mindenképpen elvesztette volna tisztségét. Lemondása azzal áll összefüggésben, hogy a jobbközép ellenzék egy leváltását célzó indítványt terjesztett a szenátus elé, amelynek hétfőre tervezett megvitatása így okafogyottá vált.
 
A legfőbb ügyészség pénteken közölte, hogy átadta a DNA-nak a román kormányfőhelyettes konvojában történt halálos baleset kivizsgálását, mert felmerült a hivatali visszaélés gyanúja. A bukaresti lapok úgy tudják, Oprea egy állami intézmény székhelyéről tartott hazafelé, amikor a baleset történt.
 
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A Mediafax hírügynökség szerint viszont Oprea többször használt konvojt, mint az államfő és miniszterelnök együttvéve: Oprea állítólag 1607 alkalommal, az államfő 580 alkalommal, míg a miniszterelnök 814 alkalommal vett igénybe idén rendőri felvezetést.
 
Az alkotmány értelmében egy miniszter lemondása esetén - ha nem jelölnek rögtön új kormánytagot - az államfő a kabinet egy másik tagját bízza meg a megüresedett poszt ideiglenes betöltésével: így kapott ideiglenes kormányfői kinevezést Sorin Cimpeanu oktatási miniszter Ponta lemondása után.
 
Klaus Iohannis államfő hétfőn hivatalosan is felmentette belügyminiszteri és kormányfőhelyettesi tisztségből Opreát, és szintén Sorin Cimpeanu ideiglenes miniszterelnököt bízta meg a belügyi tárca ideiglenes vezetésével.