Jobbik-javaslat: az szja 10 százalékával közvetlenül szüleinket támogathatnánk

Jobbik-javaslat: az szja 10 százalékával közvetlenül szüleinket támogathatnánk

Az ellenzéki párt szerint bizonyos árucikkek 20-30 százalékos dráguláson mentek keresztül, a nyugdíjak és a szociális ellátások pedig nem képesek tartani a lépést a brutális mértékű inflációval.

Szülőtámogatási járadék bevezetését szorgalmazza a Jobbik. A jobboldali ellenzéki párt szerint ugyanis épp egy kibontakozó válsághelyzetben vagyunk, a háború okozta problémák pedig egy eleve „legyengült, kiszáradt” magyar gazdaságra csapódtak rá.

Z. Kárpát Dániel alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, az élelmiszerárak robbanása folyamatos, bizonyos árucikkek 20-30 százalékos dráguláson mentek keresztül, a nyugdíjak és a szociális ellátások pedig nem képesek tartani a lépést a brutális mértékű inflációval.

Mindezt tetézi az extrém módon, tudatosan gyengített forint, ami tovább emeli az árakat – jegyezte meg a parlamenti képviselő.

„Ebben az esetben különösen fontos a generációk közötti szolidaritás” – húzta alá Z. Kárpát Dániel, jelezve, a Jobbik javaslata értelmében

minden magyar munkavállaló számára lehetővé tennék, hogy befizetett személyi jövedelemadója (szja) 10 százaléka felett úgy rendelkezhessen, hogy azt egyenesen szüleinek utalják ki.

Z. Kárpát úgy vélekedett, a demográfusok által is támogatott lépés egy „családvédő” intézkedés lenne, ami nem újdonság egy jobboldali párttól. Hozzátette: az új rendszer növelné a generációk közötti szolidaritást, a kieső állami forrást pedig néhány kormányzati látványberuházás ellenében elbírná a költségvetés.

A jobbikos politikus azt várja az újonnan felálló kormánytól, hogy támogassa az ezzel kapcsolatban benyújtásra kerülő javaslatukat.