Az új-zélandi rendező, Taika Waititi filmjét megelőzte a hírneve. Még mielőtt bármit is megtudhattunk volna filmjéről, már tiltakoztak ellene, szerencsére ezek a hangok az első előzetes után alábbhagytak. Na, de mit érdemes tudni egy olyan filmről, amely a második világháborúval kapcsolatban viccelődik? Talán elöljáróban elég annyi, hogy jó ideje nem volt példa arra, hogy egy film ennyire intelligens humorral rendelkezzen.
Taika Waititi-nek nem volt könnyű dolga rendezőként, hiszen nem túl gyakori, hogy valaki komédiát rendezzen a második világháború szörnyűségeiről. Az új-zélandi direktor mégis belevágott, igaz eleinte nem volt túl nagy szerencséje, ugyanis Adolf Hitler szerepét egyetlen színész sem merte elvállalni, félve a bírálatoktól. Ahogy az várható volt tőle, nem esett kétségbe a tehetséges rendező: úgy döntött, maga fogja eljátszani az egykori führer szerepét.
A történet egyszerű, a film egy Jojo Betzler nevű 10 éves kissrácról szól, akinek a náci Németországban van egy Adolf Hitler nevű képzeletbeli barátja, azok után, hogy édesapja már jó ideje a fronton harcol, így számára az egykori diktátor jelenti az apafigurát. Jojo rendkívül fanatikus, a célja az, hogy egyszer majd a führer személyi testőre legyen, nem véletlen, hogy a helyi Hitlerjugend tagja, aki a "mozgalmat" barátaival együtt remek mókának tartja, hiszen lehet sátorozni, kést dobálni, gránátot hajítani és könyvet égetni.
Ritka manapság a politikai korrektségtől túlfűtött Hollywood-ban, hogy valaki ilyen merész politikai szatírát merjen bevállalni. Azonban Waititi nem az a rendező, aki az ilyen dolgokkal foglalkozna. A kezdeti nehézségek ellenére, a kritikusok elismerése miatt várható volt, hogy a film sok nézőt megérint. A film nagyszerűsége abban rejlik, hogy a filmtörténet során először megkedvelhetővé tesz egy nácit. Jojo rendkívül naiv és gyermeteg világképével hamar belopja magát a nézők szívébe. Ezáltal pedig az ő szemszögéből nézhetjük végig a náci Németország utolsó hónapjait.
Jojo mellett az édesanyját alakító Scarlett Johansson nagyszerűen fest a filmvásznon. A színésznő nem először mutatja be, hogy a Marvel filmeken kívül tud igazán érvényesülni. Az ő karaktere az, aki időnként kizökkenti a humorból a nézőt, és rávilágít arra, hogy milyen szörnyűséges is a háború és mennyire torz és embertelen világképpel rendelkezik a nemzetiszocializmus. Másrészt hozzáköthető a film egyik legérzelmesebb pillanata is, amikor a kis Jojo végre megtanul cipőt kötni. A másik érdekes karakter a Sam Rockwell által alakított lefokozott náci tiszt, akinek valódi jelleme, a film végén válik igazán érthetővé.
Waititi filmje egyszerű üzenettel rendelkezik: nem akart "túltolt" háborúellenes propagandát kreálni. Egyszerűen csak bemutatja, hogy
számára a nemzetiszocializmus mekkora hülyeség.
Amit leginkább azzal érzékeltetett, hogy Jojo miket gondolt a zsidó emberekről.
Azzal, hogy megfelelően adagolta ezeket a "humorbonbonokat" és a kellő mértékben jött el a film fordulópontja, végig a székhez szögezte a nézőt. Ezzel pedig egy kiváló és újszerű darabbal lettünk többek. Aki intelligens humorra vágyik, annak mindenképpen ajánljuk ezt a filmet.