Találjuk meg a fiatalokat, akik késsel jelezték a buszvezetőnek, hogy leszállnának

Találjuk meg a késes fiatalokat! Budafok nem a kések, hanem a pezsgő és a bor városa!

Ezután az egyik férfi ököllel beleütött a térelválasztó plexiüvegbe, míg társa egy késsel fenyegette a buszsofőrt. A kést tartó ember a Rózsakert utcai megállónál leszállt az autóbuszról. Társa a busz hátsó utastér irányába ment, majd a következő megállónál ő is leszállt - írja a police.hu.

A két elkövető 20 év körüli férfi. A buszra a Budapest XXII., Tátra utcai megállónál szálltak fel.

Az elkövetőkről kamerafelvétel áll rendelkezésre:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága 01220/554/2016. bűnügyi számon eljárást indított felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Helyi lakosok szerint Budafok-Tétényt, a kisvárost a nagyvárosban alapvetően nem ezekről a bizarr esetekről ismerjük, a településrész hangulatát sokkal inkább átadja az alábbi zenés videó:

Tegyünk mindent azért, hogy a lehetőségek szerint minél inkább ilyen állapotban maradjon meg a kerület.

Találjuk meg a késes fiatalokat! Budafok nem a kések, hanem a pezsgő és a bor városa!

- írja az egyik budafoki a közösségi oldalán.