A bankok milliárdjait védi az államtitkár a járvány idején is

A bankok milliárdjait védi az államtitkár a járvány idején is

Egészen elképesztő magyarázattal állt elő Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a kormány miért adja vissza a bankoknak a járványügyi védekezésre elvont milliárdokat, az önkormányzatokat pedig miért hagyja bajban.

Ahogy arról beszámoltunk, a bankadónak nevezett intézkedés lényege, hogy az így a költségvetésbe befolyó 55 milliárd forint visszajár a pénzintézeteknek.

Újabb lufi pukkant ki: a bankadó sem plusz teher, csak előrehozott befizetés

A pénzintézeti szektor hozzájárulása a védekezéshez egy egyszeri befizetéssel fog megvalósulni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter mai tájékoztatóján. Ennek mértéke 0,19 százalék, így a költségvetésbe most 55 milliárd forint folyik be, ezt a bankoknak három részletben, június, szeptember és december hónap 10. napjáig kell befizetniük.

Annak ellenére, hogy

a bankszektor 2018-ban 650 milliárd, 2019-ben pedig több mint 700 milliárd profitot ért el.

Úgy pedig még érdekesebb a kérdés, ha tudjuk, hogy elvonások érték az önkormányzatokat is - a gépjárműadó 40 százalékának elvonásával majd 34 milliárd forinttal rövidítették meg a helyhatóságok költségvetését, viszont a települések ezt az összeget nem fogják visszakapni.

Erre az ellentmondásra kérdezett rá az MSZP-s Tóth Bertalan Varga Mihály pénzügyminiszternél, aki helyett Tállai András államtitkár kelt a bankok védelmére.

A kiindulási pont az, hogy "a bankokat terhelő járványügyi különadó és a gépjárműadó átcsoportosítása nem összehasonlítható", aztán következik a bankok felmagasztalása. A pénzintézetek nagy terhet vettek le a hitelmoratóriummal az emberek válláról, sőt 2010 óta is befizetnek különadót, emellett csak idén 270 milliárd forintot fizetnek be pénzügyi tranzakciós illeték címén - amit viszont szépen ráterheltek az állampolgárokra.

Szóval, miközben a bankok extraprofitját védi a kormány, az önkormányzatok bevételét már nem.

Tállai érvelése szerint a gépjárműadó átcsoportosítása nem minősül új, járványügyi különadónak, annak mértéke ugyanaz maradt, és az adóalanyok köre is változatlan - csak épp nem az önkormányzatok használhatják azt fel.

De ez nem oszt, nem szoroz.