Táncház, jubileumi koncert – 20 éves a Kerekes Band

Kereken 20 éves lett a Kerekes Band. Lesz itt a jubileum alkalmából koncert, táncház, móka, kacagás. Meg csángó, meg boogie.

7 lemez, 3 arany, 1 platina, 2 Fonogram-díj, 18 ország, 1000 koncert – ez a Kerekes Band számszerűsítve. Megszövegezve pedig valami ilyesmi –Mark Espiner, Songlines magazin UK munkatársának tollából: „Egy fantasztikus zenei utazásra visznek el minket tradicionális hangszereikkel: a kobozzal, a háromhúros brácsával és (a virtuóz zenész, zenekarvezető: Fehér Zsombor kezében) a pásztorfurulyával, melyeknek játékában a punk, a funky és a dance keveredik a magyar népzenével, sok nagyszerű dobmenettel és kitűnő hangzással megerősítve. (…) Ez a banda az, amire feltétlenül le kell csapni.” 
 
Mindezt már húsz éve csinálják, és ezt két eseményen ünnepelhetjük velük együtt: 
 
A zenekar október 31-én a Fonó Budai Zeneházban ad koncertet, amelyen visszatér ahhoz, ahonnan elindult: a gyimesi és moldvai népzenéhez. Ez volt az első dallam, amit a zenekar alapítója, Fehér Zsombor megtanult, és ez volt az a gondolat, ami kikövezte a zenekar későbbi útját: a magyar furulyazene határainak kitágítása. Az idén 20 éves Kerekes Band is a táncház világából nőtt ki, mint sok kortársuk.
 
 
November 28-án pedig az A38 hajón adnak jubileumi koncertet Nagy Feró és Szalóki Ági közreműködésével. A két vendég jól tükrözi a zenekar 20 évét, a lázadást, a pimaszságot, valamint a magyar népzene iránti elkötelezettséget.
 
Nagy Feróval 2010-ben az MTV Iconon ismerkedett meg a zenekar, Szalóki Ágival pedig még a 90-es évekre nyúlik vissza a kapcsolatuk, amikor a Bartók Rádió I. népzenei versenyén mindketten indulók voltak.
 
Fehér Viktor, a csapat egyik zenésze ezt mondta a Kerekes Band-ről: "A vidéki táncházak underground világából eljutni a külföldi fesztiválok nagyszínpadáig csak iskola utáni álmodozásnak tűnt 20 évvel ezelőtt. A népzene akkor is rétegműfaj volt, és még hangszereink erősítése is problémát jelentett. Miközben a legtöbben szkeptikusan figyeltek, mi mindent magunknak alakítottunk ki: a hangzástól az image-ig és a kiadóalapításig. Idén 20 éves a Kerekes Band, de a Csángó Boogie még mindig töretlenül vágtat a magyar rónán."
 
 
A jubileumi koncertet megelőzően a Kerekes Band fellép a milánói világkiállításon. A 2008-as zaragozai EXPO-n a Vujicsics együttessel közösen képviselték Magyarországot, most pedig önálló koncerteket fognak adni.
Ezen kívül a Budapestre érkező világzenei expo, a WOMEX magyar napján 95 zenekar közül a Kerekes Band is benne van abban a 10-ben, akik felléphetnek a Fonóban.

Egy kis történelem

A Kerekes együttes 1995-ben alakult Egerben. A kezdeti éveket az autentikus népzene gyűjtésével, tanulásával töltötték, és közel tíz évig tartottak táncházakat országszerte. Ezekből az időkből valók a moldvai és gyimesi népzenét tartalmazó lemezek. 2006-ban jelent meg első albumuk Kerekes Band néven, mely már az autentikus népzenétől eltávolodva önálló szerzeményeket tartalmaz. A zenekar máig alapérvényű Pimasz című lemezét a legtekintélyesebb világzenei szakmagazin, a brit Songlines beválogatta a világ 10 legjobb, újonnan megjelent lemeze közé.
 
 
A Pimasz azóta arany és platinalemez lett, és elindította a zenekart az országos és nemzetközi hírnév felé. Európa szinte valamennyi országában játszottak, az itthoni fesztiválokon pedig szinte állandó fellépők. A zenekar ismertségét tovább emelte a szintén aranylemezes What The Folk?! album, mely meghozta a Kerekes Band számára az első Fonogram-díjat és az első rádiós slágert. A második Fonogram-díjat a Folklore Man kapta, hogy aztán egy élő koncertlemezzel is jelentkezzenek Live at A38 címmel.
 
 
A Kerekes Band zenéje két magyar filmben is hallható, és az elismerések sem maradtak el a zenekar életéből. Fehér Zsombor, a zenekar vezetője megkapta a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést; 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kerekes Bandet választotta Magyarország kulturális nagykövetévé, majd a zenekar megyei Príma-díjat szerzett.
 
Bővebb információ a zenekar honlapján érhető el. A koncertre az early bird jegyek már el is fogytak, így érdemes mielőbb lecsapni a belépőkre!