Az Elon Musk érdekeltségébe tartozó mesterséges intelligenciával foglalkozó Open AI éppen néhány hónapja került be a hírekbe azzal, hogy az eredeti céloktól eltérően sikerült egy nagy mennyiségű álhírgyártó rendszert kifejlesztenie. A cél az volt, hogy egy olyan nyelvi algoritmust készítsenek, ami képes válaszolni a neki feltett kérdésekre, lefordítani szövegeket vagy összefoglalni történeteket. Noha a mesterséges intelligencia által gyártott álhírek egyelőre megkérdőjelezhető minőségűek, a cég úgy döntött, hogy nem kockáztat és a nyilvánosság számára egyelőre a rendszernek csak egy leegyszerűsített változatát teszik elérhetővé.
A vállalat napokban tesztelt másik programja azonban nagyon is jól halad és még a fejlesztőket is lenyűgözte, mire képes az a szoftver, ami reményeik szerint idővel bármilyen feladat ellátására alkalmassá válhat.
A robotnak a teszt során a Dota 2 tavalyi világbajnokait, az OG nevű csapatot kellett maga alá gyűrnie, azaz öt olyan embert, akik maximális tudással rendelkeznek a játékról. A Glitched beszámolója szerint a mesterséges intelligencia játszi könnyedséggel verte a bajnokokat, ami annak ismeretében nem meglepő, hogy a botok napi 180 évnyi tudást próbálnak magukba szívni.
Részben ennek köszönhető az is, hogy a fejlesztőknek nem kellett tanítaniuk, csak megmutatták neki, mit vizsgáljon és a Dota 2 szabályait, vagyis a játékot ő maga tanulta ki.