Terepszemle: meglátogatta az elhíresült érdi házat az Országgyűlés jobbikos alelnöke

Kiégett autóroncs, betört ablak, áldatlan körülmények, "borsodi állapotok" - tudósítóink is a helyszínen voltak. 

Az először a vasajtókkal az elzárt emeleti részre szorult, majd a házból inkább elmenekülő hölgy beszámolt Sneider Tamásnak arról, hogy birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a házfoglalókkal szemben az ingatlan közös helyiségeiben kialakult tarthatatlan állapotok miatt, az eredeti birtokállapot helyreállítása érdekében. Kedden kézbesítették neki a felemás határozatot. 
 
Az érdi polgármesteri hivatal jegyzője arról értesítette Takács Sándornét, hogy a kérelemnek helyt adtak, megállapították, hogy a házfoglaló azáltal, hogy a kérdéses ingatlan közös helyiségeit nem rendeltetésszerűen használja, és rongálja a kérelmező ingóságait annak tudta és beleegyezése nélkül, birtokháborítást követett el
 
A határozat kötelezi R. Renátót és „népes (8-10) fős családját” (idézet az iratból), hogy a birtoksértő állapotot szüntesse meg, valamint a közösen használt területeket (pl. WC, fürdő, konyha) a továbbiakban rendeltetésszerűen használja, és tartózkodjon a kérelmező birtoklását zavaró valamennyi magatartástól.
 
 
Magyarul: az érdi asszonynak továbbra is egy házban kellene élnie a népes családdal, amelynek tagjait kizárólag arra kérték, hogy ezentúl legyenek kedvesek rendesen viselkedni. A teljesítés elmaradás esetén bírságot lehet kiszabni, illetve a rendőrség közbeavatkozhat. A határozat kitér arra is, hogy az úgynevezett csereszerződés jogszerűségének a vizsgálata a bíróság feladata, nem a jegyző hatásköre, a tisztázatlan állapot tehát elvileg még évekig fennmaradhat. 
 
Azt pedig képzelhetjük, hogy ilyen körülmények között a volt férjnek köszönhetően kilátástalan helyzetbe kényszerült asszony és két gyermeke nehezen tudna akár heteket is ilyen körülmények között eltölteni, nem hogy éveket. Kiderült, hogy a házfoglalók az ingatlan végleges megosztásáról is megállapodást akartak aláíratni az érdi asszonnyal, de erre ő nem hajlandó. Felidézte azt is, hogy kegyetlen módon bántak velük, és mint fogalmazott, "mindenek voltunk, csak emberek nem". 
 
 
 
 
Az asszony nehezményezte továbbá, hogy a fősodratú média a történetekről egyoldalúan számolt be, és határozattan cáfolta a TV2 riportjában elhangzott állításokat. Elmondása szerint nincs rosszban hosszú évek óta a beköltözött családdal, nem is állt velük kapcsolatban egészen a házfoglalásig, és nem fenyegette meg őket, ami egyébként - valljuk be - tényleg életszerűtlennek tűnik. Mint mondta, vannak cigány barátai is, így érthetetlen, hogy egyesek rasszista bélyeget sütnek rá akkor, amikor kiáll az igaza és a családja biztonsága mellett. Jelenleg egyébként ismeretlen helyen tartózkodik, amit még nekünk sem mert elárulni, annyira félelemben tartják. Bár azóta a rendőrökkel rendeződött a viszonya, és sok segítséget kap, korábban nem volt éppen kielégítő, hogy finoman fogalmazzunk. Egyébként, mint megírtuk, az érdi rendőrkapitányt vasárnap váltották le, első cikkünk megjelenése után nem sokkal. A rendőrség szerint nincs egyébként összefüggés. 
 
A találkozó után Sneider Tamás elmondta nekünk, hogy teljesen megdöbbentette az, hogy milyen "borsodi állapotokkal" találkozott Érden: a meglátogatott házhoz vezető úton nincs aszfalt, az egyébként igényes és szép házak közvetlen környezetében olyan putrik vannak, ahol egy normális hatósági intézkedés során percek alatt lehetne találni számtalan szabálysértést. Ugyanakkor az is felháborította, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a házban is, ahol a tisztességes embernek a saját értékeit nagy vasajtókkal kell őriznie. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azt sem tartja normálisnak, hogy a vasárnap hajnali események során betört ablakon még mindig lyuk tátong, pedig egy felelősen gondolkodó, népes család tagjai számára az alap lenne, hogy betakarják valamivel.
 
 
 
A kialakult helyzet kapcsán hangsúlyozta, hogy egy láthatóan elmérgesedett válás eredménye rajzolódik ki előttünk, amely természetesen az érintett felek magánügye, de azt is biztosnak tartja, hogy a cigány családdal kötött üzlettel a volt férj sem járt jól. Példaként említette - utalva arra is, hogy Renátóék árammal fűtenek - a felhalmozódó közüzemi számlák kérdését is, amelyek várhatóan majd a volt férjet terhelik. 
 
Összegzésként pedig leszögezte, hogy álláspontja szerint egy felelős államnak ilyen helyzetekben segítő kezet kellene nyújtania, nem pedig hónapokig, évekig halogatni a megoldást, amíg a kiszolgáltatott családoknak rettenetes dolgokon kell keresztülmenniük. A házfoglalók által okozott anyagi és lelki károk utáni kárpótlás pedig alapvető kötelesség lenne ilyenkor. 
 
A terepszemlén egyébként Dr. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője, illetve Császárné Kollár Tímea a párt Pest megyei regionális igazgatója is megjelent. A találkozóról Sneider Tamás Facebook-oldalán élő közvetítést is lehetett látni, amelynek felvétele alább megtekinthető. 
 

Mégsem ma született bárányok az érdi házfoglalók? Büntetőeljárást indított a rendőrség

A rendőrség szerint nem igaz, hogy az érdi egyenruhások tétlenül nézték végig, hogy "az asszony házába több személy egyik napról a másikra beköltözött és az ott lévő bútorokat kidobálták, illetve zaklatták a nőt és lányait."A rendőrség ugyanis az irányadó tényállás alapján zaklatás- és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított