„Nem siratják, nem tisztelik, dicsőségét nem zengik. Aki gazdagon hal meg, megszégyenül.”
Nemrégiben, halálának százéves évfordulója alkalmából a Forbes cikket közölt Andrew Carnegie iparmágnásról, aki a valaha élt egyik leggazdagabb és talán a legjótékonykodóbb ember volt a világon. A fenti idézet tőle származik. A vagyon evangéliuma című könyvében azt írta, egyetlen gazdag embernek sem szabadna vagyonokat maga után hagynia, a gazdagok kötelessége pedig, hogy jótékonykodjanak, és még életükben túladjanak a vagyonukon.
Nem hinném, hogy Tiborcz Istvánt hirtelen Carnegie evangéliumát kezdte volna el követni. Sokkal valószínűbb, hogy a SOTE gyermekklinikájának adományozott 34 millió forint afféle modern búcsúcédula. Így hívták a középkorban a római katolikus egyház által pénzért árusított „bűnbocsánati” lehetőséget. Aligha az őszinte megbánásról szólt. Az egyháznak üzlet volt, hiszen plusz bevételt jelentett, a bűnös meg kicsengette az elkért árat, cserébe szemet hunytak gyarlóságai felett. A bűnismétlésnél csak arra kellett figyelni, hogy a zsebében mindig ott legyen a bűnbocsánati díj.
A tavaly áprilisi választás után Orbán Viktor arról beszélt, hogy egy régi vágású kereszténydemokrácia felépítésén dolgozik a kormánya.
Ennek a világnak az egyik főnemese Tiborcz István is, a miniszterelnök veje, akinek a neve ott az Európai csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében, de a magyar kormányra nézve szégyenteljes Microsoft-botrány esetében is olvashattunk és hallhattunk róla. Nehéz nem arra gondolni, hogy az adományozása csak PR-tevékenység, amivel igyekszik jobb színben feltüntetni a nevét.
Az általa adott pénznek természetesen jó helye lett, ez vitathatatlan.
Eközben hagyták a végelgyengülés szélére sodródni az egészségügyet, az oktatást és a közigazgatást. Az országon belüli bérkülönbségek és a nyugati bérekhez való lemaradás a kivándorlás legfőbb oka, a kormány mégis inkább az olcsó munkaerőt választotta a vendégmunkások behívásával, mint az általános bérszínvonal emelkedésének az elősegítését. A forráshiány jórészt annak köszönhető, hogy a köz- és uniós pénzek nem a válságterületekre folytak, hanem a hatalom által kedvezményezettek zsebébe.
Jótékonykodhatnak tehát eleget Tiborcz István és NER-társai, de cserébe ne várjanak búcsúcédulákat, sem hálát. Az adományaik ugyanis csak tartozásaik törlesztőrészletei a köz számára. Van ugyanis mit megtéríteniük az országnak.