Titokban tartanák! Nem mondják el Mészárosék, kik adtak 11 milliárdot az Akadémiának

Másodfokra viszik az ügyet.

A FUNA nem tesz eleget a Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletének, és fellebbezést nyújtott be, így az ügy átkerül a Fővárosi Ítélőtáblához, mint másodfokú bírósághoz, számol be a Magyar Narancs a DK által megindított jogi eljárás jelenlegi állapotáról.

Elképesztő mennyiségű közpénzt nyel el a felcsúti fociálom

Az általában tao néven futó, hivatalosan látvány- és csapatsport támogatásnak nevezett közpénzből (mint ismert, ami Orbán Viktor szerint nem közpénz, az a magyar bíróság szerint az: elvégre a cégek adójából befolyt bevétel bizony közpénz, kár, hogy ebből semmit nem érzünk - a szerk.)

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a DK-nak sikerült bírósági úton elérni, hogy nyilvánosságra kerüljenek az elmúlt közel három év összes olyan megbízásainak és beszerzéseinek dokumentumai, amelyeket a társasági adókedvezmény jóvoltából befolyt milliárdokból fedezett az akadémia.

Nem lenne meglepő, ha az orbáni fociálom támogatói között olyan építőipari cégeket találnánk meg, amelyek a tao-pénzek átutalásáért cserébe kapnának különböző állami megbízásokat. Például építhetnek újabb stadionokat.

Mindenesetre kellemetlen lenne, ha ez beigazolódna.

A végére még egy érdekesség, az akadémiát az a dr. Vörös József ügyvéd védi, aki márciusban kikotyogta véletlenül, hogy a földárveréseken Mészáros Lőrinc megbízásából vásárolt több mint 40 millió forint értékben termőföldet.

Foci és föld - biztos alapokon a Nemzeti Együttműködés Rendszere.