Tizenhat fős kerettel készül a magyar férfi röplabda-válogatott

A Magyar Röplabda Szövetség tájékoztatása szerint a szakember a korábbi névsorhoz képest behívta az együttesbe Dávid Zoltánt, a bajnok Kaposvár ütőjét. Ugyanakkor kérdésessé vált Bánai Máté szereplése, a Kazincbarcika játékosa ugyanis megsérült a hétfőn zárult döntősorozat harmadik mérkőzésén.

A válogatott felkészülése jövő hétfőn kezdődik Székesfehérváron. Pádár Krisztián később csatlakozik a kerethez, mivel ő még csapatával, a Noliko Maaseikkel érdekelt a belga bajnokság döntőjében.

[fb_pages_codes:stand]

A válogatott május 13-15. között Székesfehérváron, az Alba Regia Gálán lép majd pályára Ausztria, Svédország és Bulgária ellen, egy héttel később pedig Norvégiában játszik majd az Európa-bajnoki selejtezők első fordulójában, ahol a házigazdák mellett Izrael és Anglia lesz az ellenfele.

A négyesből az első helyezett kerül a második körbe, valamint a három selejtezőcsoport második helyezettjei közül a két legjobb második is.

A keret

Kaszap Tamás (Asnieres), Magyar Bálint (Fino Kaposvár), Tóth András (Stiinta Explorari) - feladók

 

Árva Milán (Vegyész RC Kazincbarcika), Bozóki Bence (Fino Kaposvár), Dávid Csanád (Kecskemét), Gergye Roland (Beauvais), Dávid Zoltán (Fino Kaposvár) - ütők

 

Banai Máté (Vegyész RC Kazincbarcika), Kovács Zoltán (Stiinta Explorari), Nagy József (Fino Kaposvár), Szabó Alpár (Korson Veto) - centerek

 

Pádár Krisztián (Noliko Maaseik), Szabó Dávid (Vegyész RC Kazincbarcika) - átlók

 

Deák Márk (Fino Kaposvár), Pápai Péter (Kecskemét) - liberók