Több ezer gyerekcipővel emlékeztek Hollandiában a Gázai övezetben meggyilkolt gyermekekre

Több ezer gyerekcipővel emlékeztek Hollandiában a Gázai övezetben meggyilkolt gyermekekre

Több mint 16 ezer gázai gyermek halt meg tavaly október óta. A kirakott cipők között voltak páratlanok is; ezzel azokra a gyerekekre akarták felhívni a figyelmet, akik a harcok miatt elvesztették egyik végtagjukat.

Több ezer gyerekcipőt helyeztek tüntetők a hollandiai Groningen főterére vasárnap, így emlékezve a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban megölt vagy megcsonkított gyerekekre – számolt be az NLTimes holland hírportál az Ültess egy Olajfát Alapítvány nevű holland csoport szervezte megemlékezésről.

Több mint 16 ezer gyermek halt meg a Gázai övezetben az izraeli támadások, éhínség vagy fertőzések miatt.

Az akcióval annak a – számításaik szerint – több mint 16 ezer gyermeknek a halálára igyekeztek felhívni a figyelmet, akik a háború októberi kitörése óta haltak meg harci cselekmények, éhezés vagy betegség miatt. A tiltakozáson holland hírességek is részt vettek az áldozatok neveinek felolvasásában.

A kirakott cipők között voltak páratlanok is; ezzel azokra a gyerekekre akarták felhívni a figyelmet, akik a harcok miatt elvesztették egyik végtagjukat.

Ez már az Ültess egy Olajfát Alapítvány nyolcadik "cipős megemlékezése" volt Hollandiában. A szervezet korábban Hágában, a holland külügyminisztérium épületénél is szervezett hasonló akciót.

(MTI)

(Címlapkép: ericsphotography/X)