Több száz polgárt bombáztak a nyugatiak Szíriában

Az emberjogi szervezet az elmúlt két év 11, a nyugati koalíció által végrehajtott Iszlám Állam elleni támadását vizsgálta, ezekben több mint 300 polgári lakos halt meg.

Ez egybe esik azzal a számmal, amivel egyébként az Orbán-kormány kampányolt a kvótareferendumot megelőzően, ám a magyarországi plakátokon az európai áldozatokat emelték ki.

Válogatás nélkül

Az Amnesty International egyébként három nyugati légitámadást emel ki, amelyben adatai szerint összesen száznál több civil halt meg. Ezek a légicsapások az észak-szíriai Aleppó környékét érték júniusban és júliusban. Az Amnesty International adatai szerint a legtöbb polgári áldozata annak a támadásnak volt, amelyet július 19-én, egy al-Túkhar nevű faluban hajtott végre az amerikaiak vezette koalíció: ebben az akcióban legalább 73 civil halt meg, köztük 27 gyermek, írta az MTI.