A Világgazdaság úgy tudja, a kormányzat a jelenlegi pótdíjrendszert átalakította volna, a pótdíjak beszedését a rendőrség hatáskörébe utalta volna át. Azoknak, akik a D1, D2, U kategóriában, vagyis jellemzően személyautóval, e-matrica nélkül használják a díjköteles gyorsforgalmi utat – 30 napon belül – mintegy 15 ezer forint pótdíjat kell fizetniük, ezen túli fizetés esetén pedig csaknem 60 ezer forint a bírság összege.
A NÚSZ-nak nincsenek hatósági jogkörei, de fejlesztései révén növelni tudta az ellenőrzések hatékonyságát, és meggyőzte az érintett minisztériumokat, hogy értelmetlen változtatni a bevált rendszeren. Úgy tudjuk, hogy a NÚSZ a hazai bliccelők mellett a külföldiekkel szemben is egyre hatékonyabban tud fellépni, a társszervekkel fenntartott kapcsolatai révén - írja a portál.
Több százezren blicceltek
Tavaly 276 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldött ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., 2,5 milliárd forint pótdíjat fizettek be - írja a VG.hu.