A Fidesz közismerten atlantista politikusa Lavrov szerdai látogatásának előestéjén beszélgetett az Oroszországhoz fűződő viszonyról Matthew Bryza amerikai külpolitikai szakértővel.
A rendezvényről az Index tudósított, a beszámoló szerint jócskán kijutott a kritikákból az oroszoknak. Németh elismerte, hogy az EU Oroszország elleni szankciói kontraproduktívak, szerinte azonban biztos, hogy meg fogják hosszabbítani az intézkedéseket.
Bryza azt mondta, szerinte inkább olyan típusú szankciókra volna szükség, melyeknek csak az orosz elit issza meg a levét, nem a társadalom: befolyásos vezetőket kéne sújtani úgy, hogy azok ne tudják külföldön taníttatni gyerekeiket, elküldeni vásárolni családtagjaikat, és ne férhessenek hozzá külföldi megtakarításaikhoz.
Kemény kritikák érték Oroszország szíriai beavatkozását is, Bryza szerint ugyanis egyáltalán nem az ISIS-t akarják legyőzni, hanem megmenteni Aszadot és megmutatni, hogy ők is "globális játékosok". Az amerikai szakértő azt mondta, képtelenség, hogy az USA megfelelő viszonyt alakítson ki Putyinnal, mivel ő az orosz érdekeket Amerikával és a nyugattal szemben határozza meg.
Németh Zsolt szót ejtett arról is, hogy a kiéleződött nyugati-orosz viszonynak pozitív hatásai is lehetnek, mivel megerősíti a NATO és Ukrajna identitását, a katonai szövetségnek pedig világos céljai lettek.
Németh reméli, hogy a közelgő NATO-csúcson megerősítik a szolidaritást az orosz fenyegetést megélő balti államokkal.
Németh a beszámoló szerint az est végén egyre keményebb állításokat fogalmazott meg, kijelentette azt is:
Nagyon tiszta, hogy Oroszország az EU egységét akarja gyengíteni.