Tömbkórház-ügy: a Jobbik nem fogadja el a nyomozás megszüntetését

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenlegi álláspontja az, hogy meg kell szüntetni a nyomozást. A Jobbik szerint nem.

Dr. Apáti István emlékeztetett: amikor a Jobbik elindította az ügyet és feljelentéssel élt, ígéretet tett, hogy minden fejleményről tájékoztatja majd a közvéleményt.

A Tömbkórház-projekt kapcsán már a feljelentésük előtt Béres Csaba önkormányzati képviselőnek köszönhetően számos közérdekű adatigénylésből való információ állt rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a projekt közbeni bontásból egyértelműen származott radioaktív hulladék, s számottevő ellentmondás is kirajzolódott annak eltüntetése kapcsán - közölték.

Dr. Apáti István elmondta: most, az új fejlemények negatív és pozitív tartalmúak is. Negatív fejlemény, hogy minden beszolgáltatott adat ellenére a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenlegi álláspontja az, hogy meg kell szüntetni a nyomozást. Mindezt szerinte pedig egy igen felületes tartalmú határozatban közölték, melyben leírták, hogy a törmelékek elbontásakor nem keletkezett radioaktív hulladék, s így pedig bűncselekmény gyanúja fel sem merülhetett.
Nos, ennek az indoklásnak már jó ideje homlokegyenest ellentmondanak a közérdekű adatigénylések során előkerült mérési jegyzőkönyvek adatai! - fogalmaztak.

De nem ez az egyetlen érdekesség. A nyomozó hatóság indokát egyetlen olyan szakértői véleményre alapozza, melyet egy, a jobbikosok szerint az ügyben megkérdőjelezhető függetlenségű állami szerv adott ki, nevezetesen az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet.

A korábban hozzánk eljutott jegyzőkönyvekből egyértelműen kiderült, hogy keletkezett a gépek és az építési törmelékek bontásából radioaktív hulladék! Azonban egyedül a gépek esetében derült ki, hogy azok hová kerültek. Hogy mi lett a betontörmelék sorsa, arra csupán erős következtetéseink vannak.

Mint elhangzott, ennek alapján feltételezhető, hogy a törmelék egy részét visszatemették, míg másik részének elhelyezéséről semmilyen információ nincs. Tehát nemcsak a kórház területén állt fenn sugárzásveszély, hanem ott is fennállhat, ahová a törmelék többi része jelenleg elhelyezésre került.

Mostani panaszukban a nyomozás megszüntetése ellen ezekre az ellentmondásokra világítottak rá ismét, ugyanis nem fogadják el, hogy megpróbálják elsikálni az ügyet.

Ezzel párhuzamosan pedig Adorján Gusztávhoz (immár Nyíregyháza díszpolgárához) is eljuttatták kérdéseiket, melyek közül az egyik válaszból kitűnik, hogy keletkeztek sugárveszélyes anyagok, melyek állítólag a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft-hez kerültek elszállításra. Következő kérdésük már így szólt: Bizonyítja-e ezt valami?

Kéréseik:

  • más, független szakértő hatóságot is rendeljenek ki az ellentmondások tisztázására
  • a munkálatok lebonyolításával járó sorozatos jogsértések több bűncselekmény gyanúját is felvetik, kérik mindezek tisztázását
  • Petneházy Attila országgyűlési képviselő úr számára az elmúlt időszakbeli munkájában ne a fideszes pártérdekek, hanem a választókörzete, annak lakossága, a helyi kórház és szakszemélyzetének, betegeinek egészsége legyen első helyen
  • kérésüket és reményüket fejezik ki, hogy a nyomozó hatóságok felső ráhatástól mentesen, panaszuknak helyt adva fogják tovább vizsgálni az ügyet.

Béres Csaba nyíregyházi önkormányzati képviselő hozzátette:

Már korábban bizonyossá vált, hogy nem igaz az, hogy nem keletkezett volna sugárveszélyes hulladék, de egyúttal nagy örömünkre az is kiderült: jelenleg nincs sugárzásveszély a kórház közvetlen területén. Azonban számtalan megengedhetetlen visszaélésre utaló jel van.

Mint mondta, nem tartják elegendőnek a fent nevezett okokból az erre az egyetlen kirendelt szakértői véleményre alapozást, ezért kérik a független szakértők bevonását.

Arról is beszélt, hogy a megkeresett hatóságok bizonyosan igyekeznek elsinkófálni az ügyet, ezt bizonyítja, hogy jelenlegi adatigényléseikre egyre kevesebb lehetőséget adnak, a legutóbbi ilyen esetnél pl. 1,5 millió forint díj megfizetése ellenében lettek volna csak hajlandóak az adatszolgáltatásra.

Megjegyezte: az Adorján Gusztáv számára megítélt díszpolgári cím is azt bizonyítja, hogy ez is egyfajta „előremenekülés” a Fidesz részéről, igyekeznek menteni a menthetetlent, azonban a Jobbik nem hátrál meg az ügyben – zárta gondolatait Béres Csaba.