A Jobbik a felelős?! Toroczkai megszólalt

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke Facebook-bejegyzésében értékelte a népszavazás eredményét.

 
 
Ásotthalom polgármestere szerint a túl hosszúra nyúlt, pártpolitikaivá vált kampány csak részben oka az eredménytelenségnek. Toroczkai megjegyzi: épp a Fidesz az, aki 2011-es alaptörvényével 50%-ra emelte az érvényességi küszöböt, ráadásul a külföldön élő, dolgozó magyarok - akiknek száma 500 ezer és 1 millió között lehet - részvétele a 0%-hoz közelített.
 
Ennek oka, hogy a Fidesz nem támogatta azt a jobbikos javaslatot, mely lehetővé tette volna, hogy a levélben szavazás lehetőségét kiterjesszék rájuk is.
 

A fideszeseket nem érdeklik a külföldön dolgozó magyarok

A Jobbik kezdeményezésére, ellenzéki támogatással a mai napon ismét rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés, melyen a Fidesz-KDNP most sem biztosítja majd a határozatképességet, így a Ház nem tárgyalhat és nem szavazhat a nemzeti néppárt azon javaslatáról, amely kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét.

 
Toroczkai azokhoz is szólt, akik szerint többet kellett volna tenni az érvényességért: mint írja, bármelyik fideszes politikusnál többet kampányolt, járta az országot és szavazásra buzdított, a médiában azonban nem szerepelhetett.
 
"Miközben a népszavazás előtti két hétben ellátogatott hozzám az angol, a francia, az olasz, a német, a svéd, a norvég, a dán, a baszk, az amerikai, a kínai, a bolgár, osztrák média, a fideszes médiabirodalom szó szerint bojkottált, pedig ha megszólalhattam volna, a népszavazáson való részvételre buzdíthattam volna. Ehelyett a múlt héten eljött hozzánk a kormánypárti Magyar Idők napilap, amelynek munkatársai bekéredzkedtek egész éjszakára a mezőőreim mellé a terepjáróba, de elmondták, hogy bocs, de én nem szólalhatok meg a riportban. A TV2 Mokka című műsorába is meghívtak, aztán egy óra múlva visszatelefonáltak, hogy bocs, de mégse menjek"
 
- írja.
 
A ballibek érthető okokból bojkottálnak, a Jobbiknak pedig nincs médiabirodalma. No, akkor most kérdezem én a fideszes kritikusaimtól, hogy mégis hogyan erősíthettem volna fel még jobban a hangomat a hazai médiapiacon?
 
-teszi fel a kérdést Toroczkai.
 
Az ásotthalmi polgármester megszolította az igennel szavazókat is: "Kérem, hogy jelentkezzenek a szegedi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, s vigyék haza magukhoz azt a csatolt képen látható újabb 28 fiatal afgán vagy pakisztáni kerítésrongáló férfit, akiket a hétvégén éjjel fogtunk az erdőben".
 
A teljes bejegyzés itt olvasható:
 

Helyzetelemzés Ásotthalmon a regisztrált választópolgárok 47,2 %-a jelent meg, ez mind az országos, mind pedig a megyei átlagnál magasabb, de nyilván jobban örültem volna, ha még magasabb a részvétel. Annyit azért hozzá kell tenni, hogy nálunk a tanyai szavazókörök húzták le a részvételt, ennek egyik oka lehet, hogy sokan tanyára vannak bejelentve, de a nyár végétől már a városban, Szegeden vagy távolabb, például külföldön élnek. Másrészt, Ásotthalmon nem 4 ezer Toroczkai László él, én szavaztam, de természetesen mindenki maga döntötte el, hogy akar-e élni a lehetőséggel. Azt is hozzáteszem, hogy nálunk a NEM-ek aránya 99,15 % volt, ez is magasabb az országos átlagnál, az pedig egyébként is példátlan, hogy a cselekvő magyarok millióinak 98-99 %-a egyetértsen egy kérdésben, ez szerintem mindenképpen egy pozitív és biztató eredménye ennek a népszavazásnak. A túl hosszúra nyúlt és teljesen pártpolitikaivá vált kampány az egyik oka annak, hogy az 50 %-ot nem érte el a részvétel, ezt kár lenne tagadni, de ez csak az egyik ok. Szeretném felhívni a figyelmét azoknak, akik most a Jobbikot tették felelőssé az érvénytelenség miatt, néhány tényre: Éppen a Fidesz volt az, amely a 2011-es alaptörvényével megváltoztatta a szabályokat, korábban ugyanis egy országos népszavazás akkor is eredményesnek számított, ha az összes választópolgár negyede ugyanazt a választ adta a feltett kérdésre. A jelenlegi szabályozás szerint az ún. rendszerváltás utáni népszavazások közül egyedül a 2008-as lett volna érvényes, de akkor is csak 50,51 százalékos volt a részvétel. Ráadásul a külföldön élő, dolgozó magyarok (akiknek a száma akár 500 ezer és 1 millió között is lehet) részvétele a 0 %-hoz közelített! Ennek pedig az az oka, hogy a Fidesz nem támogatta azt a jobbikos javaslatot, hogy kiterjesszék a levélben szavazás lehetőségét a külföldön élő és dolgozó magyar állampolgárokra is. A határon túli magyarok szavazhattak levélben, sokkal többen éltek is a lehetőséggel, igaz, a 27 % is kevésnek mondható, de a semminél lényegesen jobb. Természetesen tagadhatatlan, hogy sok érdektelen, önző ember is él közöttünk, aki távolinak érezte a problémát, ezért nem szavazott (és ez még akkor is igaz, ha a szomszédjához törtek be, de nem hozzá). Nos, Malina Hedvig megveretése számomra is messzi probléma volt, mégis vásárra vittem a bőrömet 2006-ban Pozsonyban, hogy kiálljak a soviniszta támadásokat elszenvedő felvidéki magyarok mellett. A budapesti érdektelen tömegekről most inkább szót sem ejtek. Talán a szolidaritást és a "minden magyar felelős minden magyarért" elvet kellene még tanulnunk. Szeretnék szólni azokhoz is, akik szerint nekem többet kellett volna tennem. Nos, nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy bármelyik fideszes politikusnál többet kampányoltam, körbejártam az országot, előadásokat tartottam, az ellenzéki politikusok közül elsőként mondtam ki egyértelműen a sajtótájékoztatómon, hogy el kell menni és nemmel kell szavazni. És miközben a népszavazás előtti két hétben ellátogatott hozzám az angol, a francia, az olasz, a német, a svéd, a norvég, a dán, a baszk, az amerikai, a kínai, a bolgár, osztrák média, a fideszes médiabirodalom szó szerint bojkottált, pedig ha megszólalhattam volna, a népszavazáson való részvételre buzdíthattam volna. Ehelyett a múlt héten eljött hozzánk a kormánypárti Magyar Idők napilap, amelynek munkatársai bekéredzkedtek egész éjszakára a mezőőreim mellé a terepjáróba, de elmondták, hogy bocs, de én nem szólalhatok meg a riportban. A TV2 Mokka című műsorába is meghívtak, aztán egy óra múlva visszatelefonáltak, hogy bocs, de mégse menjek. A ballibek érthető okokból bojkottálnak, a Jobbiknak pedig nincs médiabirodalma. No, akkor most kérdezem én a fideszes kritikusaimtól, hogy mégis hogyan erősíthettem volna fel még jobban a hangomat a hazai médiapiacon? Végezetül szeretnék röviden szólni azokhoz, akik igennel szavaztak. Kérem, hogy jelentkezzenek a szegedi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, s vigyék haza magukhoz azt a csatolt képen látható újabb 28 fiatal afgán vagy pakisztáni kerítésrongáló férfit, akiket a hétvégén éjjel fogtunk az erdőben. Köszönöm a figyelmet!

Toroczkai László. 43,966 likes · 8,839 talking about this. Ásotthalom polgármestere. A Jobbik alelnöke. // Mayor of Ásotthalom. Vice-president of Jobbik.