Tovább gyorsult a népességfogyás

Tovább gyorsult a népességfogyás

Az év első tizenegy hónapjában majdnem 47 ezerrel lettünk kevesebben, tavaly ilyenkor ez a szám 45 ezer alatt volt.

Az előzetes adatok szerint 2025 novemberében 5582 gyermek született, és 9686 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 11, a halálozásoké 9,3 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 6,2 százalékkal emelkedett – írja péntek reggeli gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az intézet tájékoztatása szerint az idei év novemberében 5582 gyermek született, 11 százalékkal, 666-tal kevesebb, mint 2024 novemberében, ezzel párhuzamosan 9686 fő vesztette életét, 9,3 százalékkal, 989-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2024. novemberi 4427-tel szemben 4104 fő volt. Az év tizenegyedik hónapjában 2893 pár kötött házasságot, 6,2 százalékkal, 169-cel több, mint egy évvel korábban. Ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,4 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 novemberében. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 0,4 ezrelékponttal, 5,3 főre csökkent. Ezer lakosra 3,7 házasságkötés jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban.

Az idei évben november végéig 65 913 gyermek jött világra, 7,4 százalékkal, 5269-cel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül január–májusban 8,9, június–júliusban 1,7, augusztus–novemberben pedig 8,4 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint az előző év azonos időszakaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,31, egy évvel korábban 1,39 volt. Ezer 15–49 éves nőre 35,1 élveszületés jutott, 2,0 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az év első tizenegy hónapjában 112 722-en haltak meg, 2,6 százalékkal, 3027-tel kevesebben az egy évvel korábbinál. Január–júniusban 3,4 százalékkal többen, míg július–novemberben 9,8 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 46 809 fő volt, 5,0 százalékkal több az előző évi 44 567 fős értéknél.

Tizenegy hónap alatt 44 330 pár kötött házasságot, 0,5 százalékkal, 221-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–áprilisban 6,1, június–augusztusban 7,8 százalékkal kevesebb, míg májusban 2,4, szeptember–novemberben 13 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2024 azonos időszakaiban.

Ezer lakosra 7,6 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,6 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 január–novemberében. A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,4 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, amely 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, közel azonos az egy évvel korábbival – zárul a KSH tájékoztatása.