Tunézia a magyar útra lépett

Kerítést építenek a határon, hogy meggátolják Líbiából a terroristák bejutását az országba.

"A munkát befejeztük. Tunézia képes tevékenyen és hatékonyan felvenni a harcot a terrorizmussal" - hangoztatta Horsani az építkezés helyszínén tett látogatásakor.

Az akadályrendszer a határvonalon épített vizesárokból, illetve a mellette felhúzott több méter magas és széles homokgátból áll, amelyre megfigyelő rendszert szerelnek fel.  Horsani szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy hatékony az akadályrendszer, már több alkalommal tartóztattak fel fegyvereket csempésző gépkocsikat és embereket.

A Tunéziával szomszédos Líbiában

Moammer Kadhafi öt évvel ezelőtti megbuktatása óta teljes káosz uralkodik

az országban, két kormány és két rivális parlament működik, és egyiknek sem engedelmeskedő fegyveres lázadók tartanak ellenőrzésük alatt országrészeket. Az elmúlt hónapokban Szirt és környékén megvetette lábát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet is, egyre nagyobb területeket foglal el, és olajipari létesítményeket próbál hatalmába keríteni.

Háromezernél több tunéziai hagyta el az országot, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz Szíriában és Irakban, de Horsani szerint sokan közülük visszatértek, és csatlakoztak az IÁ líbiai sejtjeihez.

Tavaly két súlyos merénylet történt Tunéziában, ami komoly csapást mért az idegenforgalomra. Júniusban 38 turista halt meg egy tengerparti szálloda elleni támadásban, márciusban pedig 21 embert öltek meg fegyveresek a tuniszi Bardo múzeumban.
 
Közben

Irakban is kerítéssel próbálnak védekezni a szélsőségesek ellen.

Haider al-Abádi miniszterelnök a hét végén bejelentette, hogy megkezdődött a betonfal építése Bagdad körül. A három méter magas fal és a fal mentén ásott árok mintegy 100 kilométer hosszan fog húzódni Bagdad északi és északnyugati része körül, a belvárostól 30 kilométerre.
 
A belügyminisztérium szerint, a külső fal megépítésével hat hónapon belül, felére csökkenthetik a városon belül felállított ellenőrzőpontok számát. Ezzel több ezer, az ellenőrzőpontokon szolgáló katonát és rendőrt csoportosíthatnának át máshová, valamint a forgalom is felgyorsulna.

Bagdadban a 2003-as amerikai katonai beavatkozás óta számos falat emeltek biztonsági okokból. A fontosabb állami épületek és a külföldi nagykövetségek, például egy jelenleg is fallal elzárt városrészben találhatók, de több más negyedet is fal vesz körül. Az iraki fővárosban mindennaposak a terrortámadások, az ENSZ adatai szerint idén januárban 299 civil vesztette életét és 785 sebesült meg robbantásokban és lövöldözésekben.