Szép csendben visszavonta a Fidesz az egyik legnevetségesebb törvényjavaslatukat

Mégis lehet tüntetni a Kossuth téren. 

December közepén visszavonta a kormánypárt azt a javaslatot, amely megtiltotta volna a tüntetésreket egy sor közterületen nemzeti- és egyéb ünnepek alkalmával - szúrta ki az Azonnali.hu.

Bár az utóbbi hetekben a rabszolgatörvényről és a közigazgatási bíróságok felállításáról szólt a magyar közélet, november elején igen nagy felzúdulást okozott a településkép védelméről szóló törvény módosítása. Az eredeti javaslat szerint Budapest fél belvárosában nem lehetett volna tüntetni ünnepekkor (vidéken ezt az önkormányzatok szintén szabad kezet kaptak volna), ám végül a vita során jelentősen felpuhult a tervezet: a végső verzió már kizárólag csak a Kossuth térre és a nemzeti ünnepekre, emléknapokra és gyásznapokra vonatkozott, tehát kikerült belőle a karácsony és az adventi időszak - írja a portál.