Újabb hat ember ellen emeltek vádat a 2018-as Kossuth téri tüntetések miatt

Újabb hat ember ellen emeltek vádat a 2018-as Kossuth téri tüntetések miatt

Újabb hat ember ellen emeltek vádat a Parlament előtti, 2018 decemberében tartott tüntetésekkel kapcsolatban, hivatalos személy elleni erőszak miatt - számolt be róla az MTI.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint a vádlottak tárgyakat dobáltak a rendőrsorfal felé, volt aki lökdöste, illetve ököllel ütötte vagy éppen rugdosta a rendőröket. Az egyik vádlott padokat rakott egymásra, és megpróbálta felgyújtani azokat, később ugyanő közlekedési táblát helyezett az út közepére, és egy égő kukát rúgott a közeledő rendőrök felé. 

A hat vádlottból öt esetében az ügyészség tárgyalás nélkül, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja. Egy esetben rendes tárgyalást kért, mert a vádlott garázdaság miatt már volt büntetve.

A tüntetéseken történtek miatt eddig összesen 21 ember ellen emeltek vádat. Közülük egy személy ellen felfüggesztették az eljárást, mert külföldön van, illetve egy belga-kanadai állampolgár ellen nem találtak bizonyítékot, ezért megszűnt az ellene indított eljárás.