Turistacsalogató telefonokat helyeztek el Brüsszelben

A kihelyezett három sárga telefon interneten keresztül, illetve egy arra létrehozott ingyen hívható számon érhető el.

Az utcán csörgő telefont bármely arra járó helyi lakos felveheti és felvilágosítást adhat az érdeklődőnek a városról, a közbiztonságról és szabadon válaszolhat minden feltett kérdésre.

A három telefon közül az egyik a belváros Mont des Arts nevű kulturális központjában, másik egy déli városrész Falgey nevű népszerű terén, a harmadik pedig Brüsszel Molenbeek negyedében, az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslam egykori lakásával szemben található.

A városvezetés a belga turisztikai hivatallal együtt a helyi lakosok bevonásával kíván üzenni a világnak, hogy Brüsszel biztonságos város.

A cikk egyben beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban évente közel 7 millió vendég érkezett a belga fővárosba. A tavalyi párizsi terrortámadások és annak belgiumi kapcsolatai miatt azonban a turizmus már az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett.