Tűzijáték helyett iskolakezdésre és szociális kiadásokra fordítja a pénzt Jéke önkormányzata

A település nyugodtan vette tudomásul, hogy az önkormányzatunkat is érintő kormányzati elvonások és a rezsiárak emelkedése miatt idén elmarad a tűzijáték

- mondta az Alfahír megkeresésére Kovács József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jéke település polgármestere.

Egy körülbelül 10 perces tűzijátékról beszélünk, ami 500 ezer forintba kerül. A képviselő-testület ezért átgondolta, hogy miként tudna segíteni az itt élőknek. Végül úgy döntöttünk, hogy augusztus 7-én megtartjuk a falunapi rendezvényeket, de a korábbi gyakorlattól eltérően, most nem nyújtunk díjmentes étkezési lehetőséget, és a tűzijáték is elmarad. Az így keletkező megtakarítást a szociális területen használhatjuk fel

- közölte lapunkkal a polgármester.

Kovács József elmondta, hogy ebből a pénzből Jéke idős, illetve beteg lakosait hetente egy napon beviszik Kisvárda egyik bevásárló központjába és húsboltjába, hogy legkedvezőbb áron vásárolhassanak.

Ezek az intézkedések csökkenthetik az érintettek havi kiadásait, de legalább ilyen fontos, hogy megemelik a tanévkezdési támogatás mértékét. Ennek nyomán óvodai nevelés esetében 5000 forint, általános iskolai nevelés esetében 8000 forint, középiskolai nevelés esetében 10 ezer forint, míg a felsőoktatás esetében 100 ezer forint támogatásban részesülhetnek az erre jogosultak

- tette hozzá Kovács József.

Jéke polgármestere elmondta, kíváncsian várja, hogy a kormány milyen intézkedéseket hozhat a magas rezsiárak kiküszöbölése érdekében. Kovács József ugyanis úgy látja, nem elég, ha az önkormányzat próbál spórolni, szerinte a kormánynak is tennie kellene valamit a kialakult helyzet kezelésére.