Szabadnapok helyett emberi fizetéseket és túlórapénzt követelnek a tűzoltók

"Amíg a tűz el van oltva, a polgár nem vesz észre semmit", de már hatalmas a baj.

Az összeállításban megszólaló lánglovagok szerint a Fidesz már akkor becsapta őket, amikor 2012-ben megszüntette a szolgálati nyugdíj lehetőségét, majd helyette előállt az "életpályamodell" kamujával, amiből

nem teljesült az 50 százalékos, fokozatos bérfejlesztés ígérete, ennek az azonnali 30 százalékos etapjára is hiába vártak.

"A tűzoltók fizetése nagyjából 9 bérelemből áll össze. Alapbér és többféle pótlék. Erre mit csináltak? Elvettek négy bérelemet, és a maradékot emelték meg átlagosan 30 százalékkal. Legtöbbünknek jó, ha 10 százalékkal nőtt a pénze"

- foglalta össze Antalfi Zsolt, a nemrég alakult Egységes Tűzoltó Szakszervezet társelnöke.

A cikk kiemeli, hogy egy kezdő tűzoltó átlagosan nettó 160 ezer forintot keres, amiért papíron 168 órát dolgozik egy hónapban, ami 7 szolgálatot jelent. A valóságban viszont általában jóval többet kell teljesíteni:

a lánglovagok ugyanis úgynevezett féléves időkeretben dolgoznak, ennyi idő alatt általában 4-6 plusz munkanapjuk keletkezik.

"Ki az a hülye, aki 160 ezerért kockáztatja az életét, miközben az Aldiban ennek a másfélszereséért kompótot is lehet pakolni a polcra? Én nem a másét sokallom, a mienket keveslem. Miközben a felelősség összehasonlíthatatlan"

- mutatott rá a méltatlan viszonyokra Antalfi, illetve arra, hogy miért képtelenség új kollégákat toborozni az állományba. Kifejtette: a fiatalok ma inkább mennek pizzafutárnak vagy mosogatónak Dániába, mint hogy az életüket kockáztassák ennyi pénzért a tűzoltóság kötelékében.

Eközben az aktív állomány derékhadát lassan az ötvenévesek adják, akik nincsenek jobb állapotban egy átlag ötvenes magyar férfinál, sőt, teljesíteniük viszont ugyanúgy kell, mint egy fiatalnak.

"Zsinka András helyettes államtitkár nemrég azt mondta: Uraim, mindenki tartsa magát karban! Én is elmúltam ötven, mégis fel tudok menni a létrára! A festőlétrára biztosan, de próbáljon meg arra felszaladni, ami a szerkocsin van. Vagy a hóna alatt egy gyenge kis ötven kilós menyecskével lefutni a tizedikről”

- fakadt ki Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének Békés megyei elnöke.

Szerinte, ha nem lesz elég tűzoltó és nem jönnek új emberek, még ennél is kegyetlenebb matekozásra kényszerül a szervezet. Majd leviszik a kötelező minimális létszámokat. Ha eddig három raj volt egy műszakban, ezután lesz másfél.

"Ha jövőre elkezdjük görgetni magunk előtt a ki nem vett szabadnapokat, akkor az lesz, hogy mondjuk eddig egy tűzesethez kivonult 50 tűzoltó 3 parancsnokságról, most majd csak 30 megy ki. Amíg a tűz el van oltva, a polgár nem vesz észre semmit"

- teszi hozzá lesújtóan Vidó.

Trükközne a Fidesz a tűzoltó-túlórák ügyében - A szakszervezeti vezető helyre tette őket

A Fidesznek esze ágában sincs megmenteni a tűzoltók túlórapénzét, helyette olyan fellengzős tervekkel etetik az állományt, hogy majd jól felemelik annyira a létszámot, ami feleslegessé teszi majd a túlórát. Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a rideg valósággal oszlatta el a kormánypárt ábrándokat.