Újabb kotyvasztott drog pusztít, a "gőzös kristály"

Újabb kotyvasztott drog pusztít, a "gőzös kristály"

A kábítószert Tolna megyében terítette két díler, akik gyerekeknek is adtak el narkót.

Egy 34 éves nő, és néhány évvel idősebb férfi ismerőse 2024. év nyarától kezdődően „gőzös kristály” néven ismert új pszichoaktív anyagot árultak Tolnán és környezetében, külön-külön, illetve alkalmanként együtt is - írja a police.hu

A tiltott szert a nő szerezte be, amelyet mindketten rendszeresen értékesítették a fogyasztóknak, 2.500 forint/adag áron. A nyomozók információi szerint a 34 éves nő és három évvel idősebb férfi ismerőse külön-külön, de együtt is bizniszeltek új pszichoaktív anyagokkal.

Az adatok szerint 2024 nyarán kezdte árulni az anyagot a páros. Egy vidéki városból és Budapestről szerezték be az árut, majd ki-ki a saját és a másik kuncsaftjait is kiszolgálta,

A vevők közt volt fiatalkorú is.

Az új pszichoaktív szerekkel kereskedés fokozottan veszélyes bűncselekmény, ugyanis

ezek a kábító hatású anyagok rendszerint ellenőrizetlen forrásból származnak, és súlyos hatásokkal lehetnek a fogyasztók szellemi, valamint testi épségére, fejlődésére is.

A nőt ismerik a hatóságok, több rendőrkapitányságon is folyt ellene eljárás kábítószer-kereskedelem és egyéb bűncselekmények miatt. Egy, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő ügyében a bíróság a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ez sem tartotta vissza a drogüzlettől. Kihallgatását követően őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását, amelyet a bíróság jóvá is hagyott.

A gyanúsítás szerint ez esetben kínálással, átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt kell majd felelnie.