Újabb pert nyert a Jobbik-Konzervatívok a Ripost ellen

Újabb pert nyert a Jobbik-Konzervatívok a Ripost ellen

„Orbán Viktor egyik kedvenc lapja és hazug szócsöve csúfosan felsült, amikor bíróságon kellett volna bizonyítaniuk az állításukat.”

Év elején azt a pártutasítást kellett végrehajtania a kormánymédiának, hogy hazudják azt pártunkról, azért maradt el a kongresszusunk tavaly decemberben, mert már nem is volt tagság, akivel egy ilyet meg lehetne tartani. Ezt ráadásul azzal kellett tetézniük, hogy mindenki, aki az előre megírt cikket megjelentette, előtte meg is kereste a Jobbikot, de ők nem válaszoltak. A Ripost természetesen nem maradhatott ki a sorból, elsők között kellett a Fidesz pártközpontjából tollba mondott propagandaanyagot lehozniuk

- olvasható a Jobbik-Konzervatívok közleményében, miután az ellenzéki párt pert nyert a kormánypárti Ripost napilap ellen.

„Miután azonban a konzervatív ellenzéki párt kongresszusát nem azért halasztották el, mert a tagság akár csak kicsit is megfogyatkozott volna, a Riposttól pedig az elmúlt években soha senki nem kereste a Jobbikot, így Orbán Viktor egyik kedvenc lapja és hazug szócsöve csúfosan felsült, amikor bíróságon kellett volna bizonyítaniuk az állításukat. Nem lehetett más a per vége, mint az, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte őket.”

A Jobbik-Konzervatívok hangsúlyozta, megalkuvás nélkül küzdenek, hogy végre normális országban élhessünk.

Olyanban, ahol a hazugság nem érdem, hanem bűn, aminek következményei vannak. Ezért, ahogyan eddig is tettük, minden hazugságot a megfelelő fórumon meg fogunk torolni, és véget fogunk vetni a Fidesz rágalomáradatának

- zárul a Jobbik-Konzervatívok közleménye.

Címlapkép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik - Konzervatívok elnöke, európai parlamenti képviselője és Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettes a Jobbik évadnyitó rendezvényén Budapesten, az Off Kultúrszövőgyárban 2023. február 25-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán