Újabb cigány szervezetnél nyomoznak - itt is tízmilliók tűnhettek el

Költségvetési csalás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat által üzemeltetett szakiskolánál.

Az Európai Üzleti Polytechnikum Szakképző Iskola fenntartója a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, az adóhatóság pedig úgy látja, valami nem stimmel az iskola 2014-2015-ös pénzügyeivel.

A nyomozás egyébként cigány képviselők feljelentései alapján indult meg. Tavaly egy márciusi közgyűlésen szóba kerültek az intézmény pénzügyei, akkor a cigány politikusok vizsgálóbizottság felállítása mellett döntöttek, mert az iskola 30 milliós adósságot halmozott fel, egyesek pedig úgy látták, hogy a "pénzt valakik lenyúlták".

A Magyar Nemzet információi szerint az adósság mára elérheti az 50 millió forintot is. Purebl Balázs, az intézmény igazgatója azonban úgy véli, minden rendben van a gazdálkodásukkal, csak jogi problémák miatt nem tudták kiegyenlíteni a tartozásaikat.