Újabb narancsos trükk, újabb pénzbehajtás

A dugódíj a jelenlegi feltételek szerint nem más, mint egy újabb narancsos trükk.

A nemzeti párt politikusa szerint nem az Európai Unión, hanem kizárólag a Fideszen múlik, hogy a fővárosban milyen feltételekkel vezetik majd be a dugódíjat. Tokody Marcell szerint Tarlós István szereti elmondani, hogy dugódíjügyben meg van kötve a keze, rendszerint Demszky Gáborra és Brüsszelre mutogat, ugyanakkor a főpolgármester a jobbikos politikus írásbeli kérdésére adott válaszából kiderült: ez csupán a dugódíj bevezetésére igaz, annak mértékére és területére nem.

A Jobbik képviselője szerint érdekes, hogy Tarlós válaszában nem cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a dugódíj pesti határa a Hungária körútnál húzódna, egyszeri díja pedig 700 forint, éves költsége 115 ezer forint lenne.
    
A párt szerint amennyiben a dugódíj ilyen feltételekkel valósulna meg, az nem lenne más, mint egy újabb narancsos trükk, egy fideszes pénzbehajtás. Tokody szerint a Fideszt szemmel láthatóan a "Budapest legyen fizetős város" jelmondat vezeti, addig a Jobbik egy büszke, élhető, nemzeti reményekben tündöklő Budapestért kíván dolgozni.