Ujhelyi István frakciótársáról: Szanyi Tibor alól kicsúszott a talaj

Ujhelyi valamikor felnézett Szanyira, de elődje szerint az utód: gyurcsányista puccsista, és készül valamire, ami mögött a Fidesz áll.

Dr. Ujhelyi István közösségi oldalán meglepő írásra kényszerült, miután többek között az alfahir.hu is megkereste azért, mert párttársa, delegációtársa, frakciótársa, egyszóval Szanyi Tibor (MSZP) különféle érdekes megjegyezéseket tett ránézve.

„Miután a sokadik megkeresést kapom Szanyi Tibor mai, minősíthetetlen interjúja kapcsán, itt teszem világossá (és ezzel a pártom érdekében a kérdés nyilvános részét le is zárom): elhivatott szociáldemokrata vagyok, az MSZP egyik vezetője. Sajnálom, hogy Tibor alól kicsúszott a talaj. Volt idő, amikor felnéztem rá.”

Többek között kiderül, Ujhelyi részt vett egy Szanyi-ellenes puccsban, gyurcsányista felindulásból, mi több, készül valamire, ami mögött a Fidesz áll.

Az ügy előzménye, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíciós közös magyar delegációt hozott létre az Európai Parlamentben, ennek vezetője először Szanyi Tibor volt. Ő vezette az önmagából, Ujhelyi Istvánból (MSZP), Molnár Csabából (DK) és Niedermüller Péterből (DK) álló baloldali csoportot.

Szanyit számtalan botránya közül az egyik (a Gój Motorosok meghívása) miatt leváltotta saját delegációja. Utódja Ujhelyi István lett. Szanyi szerint egyszerűen puccs történt, három gyurcsányista leváltotta a vezetőségről, akik közül - sejtetése szerint - az egyik amúgy az MSZP tagja. Most is készülnek valamire, de emögött a Fideszt látja. Mindezt a Hír24 számára adott interjúban mondta el a politikus, amiben egyébként megjegyzi a Népszava, Simicska üzenőfala.

- Mi volt ez? Puccs?
- Szimpla puccs. Három gyurcsányista összeállt egy baloldali ellen.
- Két gyurcsányista és egy szoci, Ujhelyi István.
- Három gyurcsányista, mondom.

Hozzátette:

- Most is készülnek valamire, bár emögött inkább a Fideszt látom.

Szanyi Tibort is megkereste az alfahir.hu az ügyben, de az MSZP sajtósa elhárította a választ:

„Köszönjük kérdéseit, de ezúttal nem kívánunk élni a megkereséssel.”

- írta Kormos Kata.