CPJ: Soha annyi újságíró nem volt börtönben a világon, mint az idén

CPJ: Soha annyi újságíró nem volt börtönben a világon, mint az idén

Soha annyi újságíró nem volt börtönben a világon, mint az idén - állapítja meg kedden közölt éves jelentésében a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű, New York-i székhelyű jogvédő szervezet, és hozzáteszi: ennek az lehet az oka, hogy számos autokrata kormány próbálta erőteljesen korlátozni a koronavírus-járványról és a tiltakozó megmozdulásokról szóló tudósításokat, írja az MTI. 

December 1-jén legalább 274 újságíró volt börtönben, a legtöbb azóta, hogy a CPJ a 90-es évek elején elkezdte gyűjteni az erre vonatkozó adatokat. Tavaly december 1-jén ez a szám 250 volt. A legtöbb újságírót az idén Kínában, Törökországban, Egyiptomban és Szaúd-Arábiában vették őrizetbe a szervezet adatai szerint.

A CPJ úgy véli, az autokrata kormányok azért voltak bátrabbak az újságírók őrizetbe vételében, mert a Donald Trump elnök vezette Egyesült Államok megszűnt a demokratikus értékek globális őrzője lenni, sőt, maga az elnök támadta rendszeresen az őt bíráló médiát. Az idén 34 újságírót zártak be a világon azzal a váddal, hogy "hamis híreket" közöl. Tavaly 31-et.

A világon bebörtönzött rekordszámú újságíró Donald Trump elnök öröksége a sajtószabadság területén 

 

- jelentette ki Joel Simon, a CPJ ügyvezető igazgatója.

Noha december 1-jén már egyetlen amerikai újságíró sem volt rács mögött, az Egyesült Államokban az év folyamán 110-et tartóztattak le közülük, vagy vettek bűnvádi eljárás alá. Legtöbbjüket aközben vették őrizetbe, hogy tudósított a rendőri erőszak elleni valamelyik tüntetésről - állítja a CPJ. Egyúttal idézi a sajtószabadság egyesült államokbeli helyzetét figyelemmel kísérő tömörülés, a U.S. Press Freedom Tracker adatait, melyek szerint 2020-ban mintegy 300 amerikai újságírót ért támadás, többségükben éppen a rendőri erők részéről.

Azoknak az országoknak a sorát, amelyekben a leginkább emelkedett a börtönbe zárt újságírók száma, Fehéroroszország vezeti, miután Aljakszandr Lukasenka elnök csalárd módon történt augusztusi újraválasztása óriási tüntetéshullámot váltott ki az országban, valamint Etiópia, ahol a politikai válság fegyveres konfliktusba torkollt.

A világon bebörtönzött újságírók kétharmadát államellenes bűncselekmény vádjával zárták be - például terrorizmusért vagy betiltott szervezethez tartozásért -, és az esetek majdnem 20 százalékában nem is közölték bebörtönzésük okát.

Hétfőn a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet adott ki hasonló jelentést, amely szerint az idén 387 újságírót vettek őrizetbe a világban. Ez az adat az előző évhez képest szinte nem változott annak ellenére, hogy az egészségügyi válsággal összefüggésben nőtt az önkényes letartóztatások száma - állapította meg az RSF. A szervezet úgy fogalmazott, hogy a fogva tartott újságírók száma továbbra is magas, történelmi összehasonlításban.