Újságírókat és jobbikos politikust is kitiltott az ukrán állam

Gyöngyösi Márton, Szaniszló Ferenc, Széles Gábor, és még sorolhatnánk. Majdnem 400 embert tiltottak ki Ukrajnából.

A listában 37. helyen található Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő, frakcióvezető-helyettes. Őt követi a Jobbik külügyi munkatársa, Szaniszló Adrienn a 38. helyen, majd Széles Gábor médiamágnás is befut az 51. helyen. A Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa tehát szintén nem kívánatos személy Ukrajna területén. Persze nem kell unatkoznia a cirill betűk között, hiszen nem sokkal lejjebb találkozhatunk Szaniszló Ferenccel is, az Echo TV Világ-panoráma című műsorának vezetőjével is. A kitiltottak között megtaláltuk Gyóni Gábort is, az ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszékének tudományos segédmunkatársát, mint az oroszvilag.hu szerkesztőjét.

BBC, RT, Echo TV

Tehát a listában nem csak politikusok vagy politikai erőkhöz köthető szakértők szerepelnek, hanem újságírók is. Találhatunk kitiltott személyeket az orosz Russia Today-től (RT), de a BBC-nek is van olyan kollégája, aki nem léphet be az ukránokhoz – ráadásul nem is egy, hanem rögtön három. Sőt, a németek sem annyira barátiak, hiszen találtunk embert a német Die Zeit-től és a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól is, de akkor már ne hagyjuk ki Izraelt sem, ahonnan egy újságírót és két politológust jegyeztek fel.

Mi a bűnük?

A 388 kitiltott személyt tartalmazó lista minden eleméhez tartozik egy rövid leírás: megtalálhatjuk a születési helyet és dátumot, állampolgárságot, foglalkozást. Emellett tételesen szerepel a vád is, ami miatt az illetőt kitiltják Ukrajna területéről: ebből többféle van, de jellemzően az ukrán állam meggyengítéséről, a nemzeti érdekek elleni tevékenységről írnak, melyek veszélyeztetik Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
 
A dokumentum hitelességét a link garantálja, amely az ukrán kormány honlapjára mutat. A teljes listát ide kattintva olvashatják el, de ha az eltűnne, akkor ide mi is feltöltöttük.