Ukrajna az egyik legnagyobb volumenű támadását hajtotta végre Moszkva ellen

Ukrajna az egyik legnagyobb volumenű támadását hajtotta végre Moszkva ellen

A háború kirobbanása óta a szerdai volt Ukrajna legdurvább dróntámadásainak egyike, amit az orosz fővárossal szemben intézett. 45-ből 11 el is érte a moszkvai régiót.

Az ukránok az egyik legnagyobb dróntámadást intézték Moszkva ellen szerdán, de az orosz légvédelmi egységek a drónok egy részét már Podolszk városa felett megsemmisítették - közölte Szergej Szobjanyin, a város polgármestere.

A Reuters arról számolt be, hogy

összesen 45 drónt indítottak éjjel az ukránok, ezek közül 11 pedig el is érte a moszkvai régiót.

A Moszkva környéki város mintegy 38 kilométerre délre fekszik a Kremltől. A tájékoztatás szerint 11, a főváros felé repülő drónt semmisítettek meg.

"Ez az egyik legnagyobb kísérlet arra, hogy drónokkal támadják Moszkvát"

- írta a városi elöljáró a Telegramon. Az előzetes információk szerint a támadások nyomán nem keletkeztek sérülések vagy károk.

A Moszkva elleni szerdai támadás egy szélesebb körű ukrán dróntámadás része volt Oroszország ellen, az orosz védelmi minisztérium szerint légvédelmi egységei megsemmisítettek 23 drónt a határ menti Brjanszk régió felett.

Hatot lőttek le Belgorod, egy másik, Ukrajnával határos orosz régió felett, hármat a Moszkva régióval északkeletre határos Kaluga régió felett, kettőt pedig a harcok sújtotta Kurszk régióban - közölte a tárca.

Az Oroszország délnyugati részén, a határ menti Brjanszki területet ért támadás nyomán sem áldozatokról, sem károkról nem érkezett jelentés

- írta Alekszandr Bogomaz, a terület kormányzója a Telegramon.

Az orosz RIA állami hírügynökség arról is beszámolt, hogy két drónt semmisítettek meg a Tula régió felett, amely északon határos a moszkvai régióval.

Vaszilij Golubjev, az Oroszország délnyugati részén fekvő Rosztovi terület kormányzója közölte, hogy a légvédelmi erők megsemmisítettek egy Ukrajna által indított rakétát a régió felett, sérültekről nem érkezett jelentés.

(Címlapkép: Ukrán páncélozott harcjármű az ukrán-orosz határ mentén elterülő Szumi területen, a határ közelében az Ukrajna elleni orosz háború alatt, 2024. augusztus 17-én. MTI/EPA/GEORGE IVANCHENKO)