Az EU-s tagországok elismerték az ukrajnai menekülteket fogadók mérhetetlen szolidaritását

Az EU-s tagországok elismerték az ukrajnai menekülteket fogadók mérhetetlen szolidaritását

Az Európai Unió továbbra is humanitárius, egészségügyi és pénzügyi támogatást nyújt az Ukrajnából menekülőknek és az őket fogadó országoknak - szögezték le az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői a franciaországi Versailles-ban péntek hajnalban kiadott nyilatkozatukban.

A tagállamok vezetői elismerően nyilatkoztak az Ukrajnával szomszédos országokról azért "a mérhetetlen szolidaritásért", amellyel a háború elől menekülőket fogadták. Egyúttal megerősítették, hogy az unió védelmet nyújt minden háborús menekültnek.

A nyilatkozatban az EU arra szólította fel Oroszországot, hogy tartsa magát a nemzetközi humanitárius szabályokhoz, azaz biztosítson biztonságos kijutást az országot elhagyni kívánó civileknek, és tegye lehetővé, hogy a humanitárius segítség akadálytalanul eljusson az áldozatokhoz és az Ukrajnán belül menedéket keresőkhöz is.

Az EU-tagállamok vezetői kétnapos találkozón vesznek részt a francia soros EU-elnökség szervezésében, az értekezlet fő témája a több mint két héttel ezelőtt Oroszország által indított támadás és következményei lettek.

A nyilatkozat szerint a tagországok eltökéltek abban is, hogy amint a háború befejeződik, támogatást nyújtanak a demokratikus Ukrajna újjáépítéséhez.

Megerősítették, hogy növelik a nyomást Oroszországra és Fehéroroszországra, így a már elfogadottak mellett készek újabb szankciók kirovására is. Ismét felszólították Oroszországot, hogy hagyja abba a katonai műveleteket Ukrajnában, vonja ki onnan erőit és katonai felszerelését, és tartsa tiszteletben az ország függetlenségét és területi egységét.

Ami Ukrajna EU-csatlakozását illeti, a nyilatkozatban megerősítették, hogy az ország "az európai családhoz tartozik", ígéretet tettek a kapcsolatok és a partneri viszony még szorosabbá tételére, míg a február végén beadott hivatalos csatlakozási kérelemről annyit jegyeztek meg, hogy várják az Európai Bizottság jelentését róla, ahogyan azt az uniós szerződések előírják.

(MTI)