Rövidesen megérkeznek Ukrajnába a Patriot amerikai rakétarendszerek

Rövidesen megérkeznek Ukrajnába a Patriot amerikai rakétarendszerek

A Patriot amerikai légvédelmi rakétarendszerek hamarosan megérkeznek Ukrajnába, átadásuk előkészítése már megkezdődött - jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai online sajtótájékoztatóján.

"A múlt évet azzal a forradalmi döntéssel zártuk, hogy Ukrajnát Patriot amerikai rendszerekkel látjuk el, amiről Ukrajna és az Egyesült Államok vezetői, Volodimir Zelenszkij és Joe Biden állapodtak meg" 

- mondta az MTI szerint a tárcavezető.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy decemberben Washington újabb, mintegy kétmilliárd dolláros katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára, ezen belül az első Patriot-üteg leszállítását. Korábbi híradások arról számoltak be, hogy az ukrán hadsereg már megkezdte a katonák kiképzését e rendszerek használatára.

Kuleba közölte azt is, hogy hamarosan újabb értekezletet tartanak az Ukrajnát támogató országok az úgynevezett Rammstein formátumban. Ezen a találkozón fontos döntésekről hangzanak majd el bejelentések, az esemény konkrét időpontját azonban a miniszter nem közölte. Kuleba hangsúlyozta, hogy Ukrajnának elsősorban lég- és rakétavédelmi rendszerekre és azokhoz tartozó lövedékekre, rakétákra van szüksége. Közölte, hogy Ukrajna nemcsak Patriot rendszerekről folytat tárgyalásokat, hanem NASAMS, IRIS-T és Crotal rendszerekről is, továbbá érdekelt olyan légvédelmi berendezések, mint a Gepard és a Vulcan, vagy hordozható légvédelmi rakétarendszerek, mint például a Stinger, valamint mindenféle kaliberű tüzérségi lövedékek beszerzésében.

Vadim Szkibickij, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának szóvivője az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában közölte: a hírszerzés értesülései szerint Oroszországnak problémái vannak a nagypontosságú rakétakészleteinek feltöltésével, viszont vár egy újabb drónszállítmányra Iránból, és a jövőben kombinálva veti be ezen eszközöket az ukrán infrastrukturális létesítmények ellen. 

"Az oroszok most új megközelítéseket próbálnak alkalmazni. Ha nincs elég rakétájuk egy hatalmas rajtaütéshez, akkor kamikaze drónokkal kombinálják a nagypontosságú rakétákat, azaz a H-22-t és az Sz-300-at, különösen az első vonalban" 

- fejtette ki a szóvivő. 

Véleménye szerint egyesíteni fogják az eszközeiket annak érdekében, hogy fenntartsák a polgári infrastrukturális létesítményeink elleni csapások ütemét.

Az ukrán elnöki iroda a megyei vezetők jelentéseiből készített összesítésében azt írta, hogy a keddi orosz támadásokban országszerte öt civil vesztette életét, és 13 sebesült meg. Az éjjel az orosz erők ismét lőtték Zaporizzsja környékét, továbbá különösen súlyos a helyzet Donyeck és Herszon megyékben.