Ukrajnai háború: Átfogó orosz légitámadás érte Kijevet és más városokat

Ukrajnai háború: Átfogó orosz légitámadás érte Kijevet és más városokat

Országszerte órákig szóltak a légvédelmi szirénák.

Az ukrán vezérkar közlése alapján az oroszok által indított 30 Sahid típusú, iráni gyártmányú drónból 28-at lelőttek.

A légvédelem mintegy 20 ellenséges célpontot azonosított és semmisített meg a főváros környékének légterében

- közölte Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon.

Jurij Malasko, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye katonai közigazgatásának vezetője pedig arról számolt be, hogy a légitámadás a távközlési infrastruktúrára és mezőgazdasági létesítményekre irányult. Áldozatokról nem szólnak az eddigi jelentések.

A lengyel határtól mindössze 70 kilométernyire fekvő, 700 ezres Lemberg (Lviv) katonai közigazgatásának jelentése szerint az orosz légierő eltalált egy fontos infrastrukturális létesítményt, és tüzet okozott.

(MTI)

Címlapkép: Az egyik áldozat holttestét viszik a legutóbbi orosz légitámadás helyszínén, az ukrán főváros Desznyanszkij kerületében 2023. június elsején. A támadásban három ember életét vesztette, tízen megsebesültek. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko