Több mint másfél milliót csalt ki egy idős embertől egy unokázós csaló

Több mint másfél milliót csalt ki egy idős embertől egy unokázós csaló

Csütörtök délután elfogta a rendőrség azt a férfit, aki "unokázós módszerrel" 1,6 millió forintot csalt ki egy idős férfitól - írja a police.hu.

A rendőrség Dunaharasztiban állta útját egy autóval menekülő unokázós csalónak. Egy egyelőre ismeretlen tettes nem sokkal azelőtt felhívott egy 73 éves helyi férfit és 1,6 millió forintot csalt ki tőle azzal a mesével, hogy fia balesetet okozott és sürgősen pénzre van szüksége. Az összegért az isaszegi K. Dávidot küldte, aki át is vette az időstől a bélelt borítékot, majd igyekezett volna odébb állni, ám a rendőrök egy lámpás kereszteződésnél elvágták menekülési útvonalát. Miután elfogták, a pénzt hiánytalanul ugyanott találták, ahová nem sokkal azelőtt elrejtette, a nadrágzsebében. A lefoglalt bankjegyeket visszaadták a sértettnek.

Az azóta letartóztatott 31 éves férfi ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók jelenleg is vizsgálják, hogy ki vagy kik a tettestársai a bűncselekmény elkövetésében.

Mint ismert, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya több mint egy éve indította útjára „Bontsa a vonalat” kampányát, amely az ilyen típusú csalások megismerésére, a módszer minél szélesebb körben való terjesztésére hivatott, valamint tanácsokkal látja el a potenciális sértetti körbe tartozókat és hozzátartozóikat.