Mexikó nem fizetne Trump faláért

Ezzel szemben a szerdai találkozót követően Trump a mexikói államfővel közösen tartott, mexikóvárosi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, az elnökkel megvitatta a két ország határára tervezett falról szóló javaslatát, azt a követelését azonban nem, miszerint Mexikónak kellene állnia a kerítésépítés költségeit.

"Megvitattuk a falat, nem vitattuk meg a fal költségeit, ezt egy későbbi alkalommal tesszük meg, ez egy előzetes találkozó volt. Nagyszerű találkozó"

- jegyezte meg sajátos stílusában Trump.

Ehhez képest Pena Nieto Twitter-oldalán azt írta:

"Donald Trumppal folytatott beszélgetésem elején tisztáztam, hogy Mexikó nem fog fizetni a falért".

A mexikói elnök a sajtótájékoztatón nem tett említést a határfalról.

Ikonikus

Az Egyesült Államok és Mexikó határán jelenleg feszülő kerítés már most szerves része az amerikai gondolkodásnak, kultúrának - függetlenül attól, hogy ki milyen pártállású, vérmérsékletű. Erre példa, hogy a nagyon demokratikus Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, miközben a déli határon lévő kerítésünket tanulmányozta, azt már nem tette lehetővé, hogy Washington menekültpolitikáját a helyszínen, működés közben figyelhesse meg Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere.


No friends

Mexikói ellenzéki politikusok hevesen bírálták Pena Nietót, amiért fogadta Trumpot, aki korábban többször is azzal vádolta Mexikót, hogy erőszaktevőket és bűnözőket küld az Egyesült Államokba.

 

Trump korábban számos esetben pocskondiázta az Egyesült Államok déli szomszédját az illegális bevándorlás és a kábítószer-csempészet miatt, míg a mexikói elnök egyik interjújában még a tavasszal Mussolinihez és Hitlerhez hasonlította a republikánus elnökjelöltet.