Utólag papírozna le kiadásokat – költségvetési lukakat tömködne be a kormány

Az ellenzék szerint a kormány nem meri felvállalni a parlamenti vitákat, és a valódi célja szerinte a költségvetési lyukak betömködése.

A jobbikos politikus azt mondta az előterjesztésről, hogy az egy kisstílű, gyáva és gyenge indítvány, kifejtve:

a kormány nem meri felvállalni a parlamenti vitákat, és a valódi célja szerinte a költségvetési lyukak betömködése.

A jobbikos politikus azt is mondta: a hónapról hónapra képződő maradványt eddig is fel lehetett használni, szerinte inkább a „padlás lesöpréséről” van szó,

a kormány előre elköltene összegeket és megkötné egy következő kabinet kezét.

Hegedűs Lorántné kijelentette: ragaszkodnak a jelenlegi szabályozáshoz, amely egyébként az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényen (a továbbiakban: Áht.) nyugszik.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslat egyébként az államháztartásról szóló törvény módosításával biztosítja annak lehetőségét, hogy valamely kiemelt közfeladat ellátására vonatkozó döntést a Kormány abban az esetben is meghozhasson, ha az ahhoz szükséges előirányzat időben csak később biztosítható. Az előirányzat-átcsoportosításhoz

az érintett fejezetet irányító szerv egyetértése, jóváhagyás és a többi nem lenne szükséges,

a törvényjavaslat ezzel megteremti a lehetőségét arra, hogy

„az előirányzatok ott kerüljenek felhasználásra, ahol a tényleges kiadási szükséglet – akár év közbeni új vagy módosított kormányzati intézkedések végrehajtásával összefüggésben – felmerül.”

Hegedűs éppen ezért tehette szóvá azt is, hogy a benyújtott javaslat szerint

„utólag papíroznák le”, hogy a szaktárcák mire költenek több pénzt, ezért módosító javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy ne Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tudja meg utoljára, hogy a kormány mit mire kíván elkölteni.