Bírók, ügyészek, rendőrök ellen tervezett merényletet egy személyiségzavaros férfi, vádat emeltek ellene

Bírók, ügyészek, rendőrök ellen tervezett merényletet egy személyiségzavaros férfi, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek az ellen a Komárom-Esztergom megyei férfi ellen, aki a 2021. július 23-át megelőző hetekben azt tervezte, hogy a hatóságok tagjai közül több embert megöl - közölte az ügyészség.

A személyiségzavarban szenvedő és rendszeres kábítószer fogyasztó férfiban az a téves meggyőződés alakult ki, a hogy a vele szemben eljáró hatóságok tagjai meg akarják fosztani a vagyonától, ezért elhatározta, hogy bosszút áll a bírókon, ügyészeken, rendőrökön és a gyámügyeseken.

Szándékáról több alkalommal beszélt a pártfogójának is, elmondta neki,

hogy lőfegyvert, lőszereket vásárolt, és hogy a gyilkosságokkal akarja felhívni a közvélemény figyelmét arra: a bíróság senkit ne helyezzen gyámság alá.

A férfi korábban az édesanyját is megöléssel fenyegette, ráadásul az őt előállító rendőrök jelentős mennyiségű kábítószert (kristályt) találtak a ruházatában.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette, kábítószer birtoklásának bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádiratban indítványozták, hogy a Tatabányai Törvényszék a vádlottat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.