Változás kell! - Megölte egyéves gyermekét az anya

A mentőket vasárnap reggel riasztották egy ceglédi családi házhoz, ahol egy életjeleket nem mutató egyéves kisfiút találtak. Megkísérelték az újraélesztését, de nem jártak sikerrel – hivatkozik az MTI a police.hu portálra.

Az igazságügyi orvosszakértő szerint a kisfiú feltehetően bántalmazás miatt halt meg.

A rendőrség hétfőn eljárást indított emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az anya, B. Mónika ellen, és a nőt őrizetbe vette.

Homoszexuális szervezet és liberális jogvédők tennének keresztbe az új gyermekvédelmi törvénynek

A kormány végre kezébe vette a gyermekvédelem ügyét, és egy törvényjavaslat szerint akár el is vehetik a gyermekeket azoktól a szülőktől, akik megtagadnak minden együttműködést a hatóságokkal, például nem engedik be a házba a védőnőt, vagy az orvost. A TASZ szerint ezzel "jól működő családokat" szakíthatnának széjjel.

A napokban komoly vitát generált a kormány törvénymódosító-javaslata, mely szerint akár el is vehetik a gyermekeket azoktól a szülőktől, akik megtagadnak minden együttműködést a hatóságokkal, például nem engedik be a házba a védőnőt, vagy az orvost. A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival való együttműködés elhárítása, az attól való elzárkózás súlyos veszélyeztetésnek minősül a jövőben. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint azonban félő, hogy ezzel jól működő családokat is szétszakítanak.

[[nid:192193]]