Ezermilliárd forint felett adhatunk-vehetünk idén decemberben

A 2016-os ezermilliárd forint körüli decemberi forgalmat a legóvatosabb becslések szerint is legalább 3-4 százalékkal lépi túl az idei.

Vámos György közölte: az utóbbi hónapokban különösen felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése, 5-6 százalék közötti ütemet mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ami "nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő".

Kiemelte: a 2016-os ezermilliárd forint körüli decemberi forgalmat a legóvatosabb becslések szerint is legalább 3-4 százalékkal lépi túl az idei. Hozzátette: ez biztató, hiszen folyamatos a növekedés az elmúlt három és fél évben.

Nagyon sokan hitelből karácsonyoznak

OTPAz OTP Bank közölte: az áruvásárlási és a szolgáltatási gyorskölcsönöknél az év vége a legerősebb időszak, az áruhitelek negyedét ilyenkor helyezik ki, a személyi kölcsönöknél ez a hatás kisebb. E piacokon az idén 40 százalékos kal bővülést várnak.MKBAz MKB Banknál a fogyasztási hitelek iránti érdeklődés nőtt az ünnepek közeledtével - közölte a pénzintézet.

Vámos György kitért arra is, hogy élelmiszerre és ajándékokra 100-100 milliárd forintot költenek a magyar vásárlók decemberben, ez természetesen az ezermilliárdot meghaladó forgalom része, tehát annak ötödét az ünnepi alkalmakra fordítják az emberek.