Van igazság a földön: büntetőeljárás indult a Lánchidat megrongáló hülyegyerek ellen

A hatóság a férfit őrizetbe vette, előterjesztést tesznek az ügyészség fele előzetes letartóztatására is.

 

A BRFK Tevékenység Irányítási Központjába 2016. május 27-én érkezett bejelentés, hogy Budapesten a Lánchidat ismeretlen személy falfirka elhelyezésével megrongálta. A rendőrség még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. A nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit 2016. június 3-án a 18 óra 35 perckor Budapesten a VI., Jókai téren elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljáró hatóság a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tesznek az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

Mint arról beszámoltunk egy férfi fényes nappal megrongálta a Lánchidat, miközben egy autóból minden mozdulatát kamera rögzítette. Később az elkövető részegen adott az egyik bulvárlapnak egy interjút, amiben mindent beismert, de kikérte magának, hogy tróger lenne. Hozzátette, hogy 12 órát ült a firkája miatt, ezzel az ügyet a maga részéről letudta. Az interjúból kiderült az is, hogy az általa felfestett „ZH”-nak semmi köze a graffitihez, annál inkább az általa vezetett ingatlaniroda rosszul sikerült gerillamarketingjéhez.

A bulvárlap akkor azt közölte, hogy az ingatlaniroda egy fővárosi téren van.