Varga-Damm Andrea nem adja vissza mandátumát, de továbbra is a Jobbik-frakció tagjaként kívánja folytatni munkáját

Varga-Damm Andrea nem adja vissza mandátumát, de továbbra is a Jobbik-frakció tagjaként kívánja folytatni munkáját

A Jobbik közleményében reagált arra, hogy Varga-Damm Andrea nem kívánja visszaadni mandátumát.

Nem adja vissza mandátumát Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője - erről a Jövő TV Reflektor című műsorában beszélt. A képviselő hozzátette:  a jövőben is a Jobbik-frakció tagjaként szeretne dolgozni. 

A képviselőt még szerda este szólította fel a párt elnöksége, hogy 24 órán belül adja vissza országgyűlési mandátumát. A döntés amiatt született, mert kedden az ellenzéki párt szándékával ellentétes módon megszavazta a kormánypártok állami megfigyelőrendszerről is szóló, 282 paragrafusból álló salátatörvényét. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Jobbik nyilvánosan elismerte hibáját, mint fogalmaztak:

„Hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk.”

A törvény elfogadását egyébként önmagában nem befolyásolták a jobbikos szavazatok, hiszen a kétharmados kormánypárti többség erre elegendő felhatalmazást adott. A Jobbik közleménye szerint a párt elnökségében bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, ezért elvárják, hogy vállaljon felelősséget hibájáért. 

Frissítés:

A Jobbik közleményében reagált arra, hogy Varga-Damm Andrea nem kívánja visszaadni mandátumát.

"Varga-Damm Andrea a saját esküjét megszegve döntött úgy, hogy a tisztesség és becsületesség számára csupán a külvilágnak szóló üres lózungok, és megtartja a párttól kapott országgyűlési mandátumát annak ellenére, hogy visszaadásáról a Szent Korona előtt tett esküt. Súlyosbító körülmény, hogy Varga-Damm Andrea jogvégzett ember, aki elméletben nagyon is jól tudja, hogy az adott szó kötelez.

Esküjének megszegésén túl legalább ugyanilyen súlyú bűn, hogy – szemben a Jobbik frakcióvezetésével – a mai napig nem ismerte el, hogy hibázott, helyette a megfigyelési törvényt bíráló választókat gyalázta a közösségi médiában, butának nevezve a szavazókat.

A Jobbik számára a választó szövetséges, akit nem lehet megalázni. Főleg nem egy országgyűlési képviselőnek. Aki ilyet tesz, azzal nem kívánunk közösséget vállalni" - írja közleményében a Jobbik elnöksége.