Pénteken újra demonstrálnak a vásárosnaményi kórház megnyitása érdekében

Pénteken újra demonstrálnak a vásárosnaményi kórház megnyitása érdekében

Gyakorlatilag figyelmen kívül hagytak bennünket.

- közölte az Alfahírnek nyilatkozó Dr. Sápi Mónika, aki főszervezője a vásárosnaményi kórház fekvőbeteg ellátás beszüntetése miatt indított demonstrációnak. A "Nem adjuk a kórházunkat" Facebook-csoport vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy tegnap volt az a határidő amit a két héttel ezelőtti demonstráción adtak, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) válaszra sem méltatta a korábban elküldött levelüket, amelyben a fekvőbeteg ellátás újraindítását és a teljes járóbeteg rendelést kérték a városban és a környékbeli falvakban élők. A helyi kórház vezetése ugyan válaszolt, de csak egy semmit mondó, konkrétumokat nem tartalmazó levelet kaptak a felhívásukra.

Ezért ígéretünkhöz híven újra demonstrálunk a kórház bejárata előtt most pénteken délután 4 órakor. Erre a tüntetésre nemcsak civil felszólalókat hívtunk meg, hanem a politikai pártokat is. Smuck Erzsébet (LMP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács László (Jobbik), és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere már vissza is jelzett, hogy eljön. Hívtuk Tilki Attilát a térség fideszes képviselőjét és Filep Sándor szintén fideszes polgármestert, hogy jelenjenek meg és mondjanak beszédet, azonban tőlük még nem kaptam választ. 

- tette hozzá Sápi Mónika. A tüntetés szervezője elmondta, hogy a kórház dolgozói nem mernek megjelenni a demonstráción, mert olyan burkolt fenyegetéseket kaptak, hogy kirúgják őket, ha ott lesznek. Ezt az is alátámasztja, hogy a munkatársak többsége törölte magát a "Nem adjuk a kórházunkat" Facebook-csoportból.

A Jobbik biztosan ott lesz!

- mondta az Alfahírnek Adorján Béla, a Jobbik megyei képviselője. Megerősítette, hogy Lukács László országgyűlési képviselő fog beszédet tartani, aki már 2012-ben is demonstrált a kórház leépítés és az egészségügy megcsonkítása miatt. A Jobbik akkor sikeresen akadályozta meg, hogy bezárják a vásárosnaményi kórház szemészeti osztályát.