Végre kezdetét veszi a devizakárosultak igazságtétele?

Végre kezdetét veszi a devizakárosultak igazságtétele?

A Jobbik közleményben reagált a magyar bíróság ítéletére.

A Jobbik üdvözli a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, és reméli, hogy

ezzel végre kezdetét veszi az az igazságtétel, amely hosszú évek óta várat magára

– áll a devizakárosultak ügyét mindvégig felkaroló ellenzéki párt kedd reggeli közleményében.

Mint arról a nap folyamán beszámoltunk, a bíróság egy 2008-ban felvett devizahitel ügyében nem jogerősen olyan ítéletet hozott, mely szerint az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt az adós csak a kapott összeggel tartozik, az árfolyam-különbözet összes terhét a banknak kell viselnie, így az adósnak jár vissza pénz az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt. Így a hitelfelvevő a folyósított összegen túl befizetett összegekre és annak a jegybanki alapkamattal azonos mértékű éves késedelmi kamatára igényt tarthat.

A Jobbik úgy látja, a hazai bíróság ítélete összhangban van az Európai Unió Bíróságán nemrég hozott döntéssel, ami Marczingós László ügyvéd nevéhez fűződik. A Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel és Marczingós László a parlamenti bizottságokat is végigjárták, hogy a kormány itthon is vegye figyelembe a bíróság ítéletét, de

„a Fidesz–KDNP ajtajai egyelőre zárva maradtak a devizahitelesek előtt”

– emlékeztet az ellenzéki erő.

A jobbikos képviselő és a devizakárosultak szabadságharcosa névvel is illetett ügyvéd országjárásba kezdtek annak érdekében, hogy „a devizahitel-károsultak újra hallathassák a hangjukat, hiszen az uniós döntés egyértelműen kimondja az igazukat” – idézi fel a párt közleménye, megjegyezve,

a két férfi szerdán 15 órától Hevesen, majd 17:30-tól Szolnokon tart fórumot.